2020. június 12. | 12:17

Az idős nénire támadó bűnöző gyorsan eliszkolt a helyszínről.

Június 5-én egy szolgálatban lévő miskolci buszsofőr észrevette, hogy az Újgyőri piacnál, a csokigyár közelében valaki fényes nappal ki akar fosztani egy idős, bottal járó asszonyt a járdán. A buszsofőr gondolkodás nélkül megállt, majd az idős hölgy segítségére sietett. Az esetről felvétel is készült, a buszsofőrt pedig most hősként ünnepli az internet.

A sofőr már messziről kiszúrta, hogy valaki ott sompolyog a néni mögött, majd gondolkodás nélkül akcióba lépett, miután a nehézkesen járó hölgy dulakodásba kezdett a támadójával. A járművezető megállította a buszt, aztán elkergette a rablót. Az áldozat ezt követően felszállt a buszra, amely hamarosan továbbindult.

Kis Károly Zsolt a Miskolc Televíziónak azt mondta, korábban civilben már máskor is akadályozott meg rablást és a mostani esetnél is arra buzdította a lelkiismerete, hogy segítsen.

„Láttam, hogy egy fiatalember olyan mozdulatokkal settenkedett a hölgy után, ami arra engedett következtetni, hogy ebből rablás lesz. Cselekednem kellett, ezt mégsem hagyhattam annyiban. Keresztbe fordítottam a buszt, hogyha dulakodásra kerül sor, senki ne eshessen az autók elé. Szerencsére az eseményt a busz kamerái rögzítették is” – nyilatkozta a buszvezető, aki korábban Irakban szolgált katonaként.

A rabló eltűnt, de aztán a rendőrök elkapták őt. Az idős nőnek az ijedtségen kívül szerencsére nem lett semmi baja. A miskolci rendőrök rablás kísérletének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.