2024. szeptember 14. | 13:58

Tegnap hidegebb volt Eplényben, mint február jelentős részében. Ausztriában tekintélyes mennyiségű hó hullott több településen, de Horvátországban is havazott.

Szerdán még strandidő volt: a Balaton környékén 25 fok fölötti csúcshőmérsékleteket mértek. A 22-23 fokos vízben rengetegen megmártóztak - nagyon úgy fest, idén utoljára.

Azóta ugyanis páros lábbal rúgta ránk az ajtót nemhogy az ősz, de lassan inkább a tél. Tegnap az ország számos pontján alig kúszott feljebb a hőmérő higanyszála néhány Celsius-foknál.

Eplényben és környékén délben sem érte el a hőmérséklet a 7 Celsius-fokot. Éjszaka pedig nem sokon múlt, hogy fagypont alá kússzon a hőmérséklet arrafelé.

Aki még emlékszik rá, meglehetősen korán be kellett zárni a sípályákat, hiszen februárban igen gyakran lehetett 10 fok feletti értékeket mérni nappal, és éjszaka sem voltak gyakoriak a fagyok még a hazai hegyekben sem. Nos, azért a sípályákat nálunk még nem kell megnyitni, de tőlünk nyugatra már rendesen behavazódtak a sógorok.

A Facebookra felkerült képek tanúsága szerint nem messze a határtól rendes mennyiségű hó esett. Obertauernben hólapátolással kellett kezdenie azoknak a napot, akik gépkocsival akartak útnak indulni. Erre hólánc nélkül persze nem sok esélyük volt, hiszen az utakat is vastag hóréteg fedte.

"Nehéz elhinni, hogy néhány napja még nyár volt. A magasabb vidékeken már beköszöntött az igazi tél" - mondta egy turista.

@tetovanews Snow in Obertauern, Salzburg, Radstädter Tauern, Österreich, #Austria, 12.09.2024 Video Marco Kaschuba #Winter-Wonderland in Obertauern #Wintereinbruch in den #Alpen ☃️❄️ Hier in #Obertauern liegen bereits über 15 cm Schnee und es kommt noch deutlich mehr oben drauf! #Schnee #Winter #Alpen #winter #Obertauern #Österreich #RadstädterTauern #salzburg #snow #snowfalling #snowfall #alps #vinter Austria, Αυστρία, An Ostair, 奧地利, 奥地利, 奧國 , 奥国, Aostria, আস্ট্রিয়া, ఆస్ట్రియా, اسٹریا, Austri, Austria, Àustria, Áustria, Austrija, Аустрија, Aŭstrio, Aŭstrujo, Austriya, Аўстрыя, Austurríki, Ausuturia, Ausztria, Autriche, Avstria - Ավստրիա, ავსტრია, Avstrija, Австрия, Австрија, Австрія, Avusturya, Awstiriya, Awstria, l-Awstrija, Awstriska, Eastenryk, עסטרײַך, Eysturríki, Itävalta, النمسا, Oostenrijk, Oostenryk, Öösterriek, Oseuteuria, 오스트리아, অস্ট্রিয়া, Österreich, Østerrike, Österrike, ออสเตรีย, Østrig, Osṭriyā - ઓસ્ટ્રિયા, אוסטריה, ऑस्ट्रिया, ඔස්ට්රියාව, オーストリア or オーストリー, اتریش , Rakousko, Rakúsko, Rakuzy, ஆத்திரியாs #зима #снег #冬 #雪 #zima #śnieg #inverno #neve #sneeuw #snö #unwetter #maltempo #noodweer #zima #snijeg #iarna #zapada #invierno #nieve #ზამთარი #თოვლი #χειμώνας #χιόνι #zima #sneh #sneg #冬天 #雪 #зима #сняг #кыш #кар #kış #kar #talv #lumi #sníh #겨울 #눈 #tél #hó #зима #сніг ♬ original sound - Tetova News

Horvátországban is leesett az első hó. A Platak síközpontban hullott a pelyhes, ahogyan azt az alábbi webkamera képe is mutatja.

Magyarországon egyébként enyhülés várható a következő napokban. A jövő hét közepétől nappal már visszatérnek a 20 fok fölötti nappali csúcshőmérsékletek, bár kétségkívül úgy fest, hogy strandidő már nem igazán lesz. Könnyen lehet, hogy a vénasszonyok nyara idén elmarad.

Pixabay