A heves esőzések kapcsán sokan felfigyeltek arra, milyen furcsán habzanak az utak a fővárosban. Egy természettudós igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba, de szerinte is van, ami miatt aggódnunk kell.
Már a nyáron is keringtek olyan fotók a közösségi médiában, amelyeken az volt látható, hogy habzanak az utak a fővárosban a nagyobb esőket követően. Ma az ország jelentős részében szinte megállás nélkül esik, és újabb hasonló képeket lehet látni az interneten. Szerkesztőségünk is kapott ilyen felvételeket, olvasónk pedig afelől érdeklődött, vajon tudjuk-e, mi a habzásra a magyarázat.
Juhász Árpád természettudós szerint az aszfaltban megkötött anyagok kioldódásáról lehet szó.
“Hosszan tartó száraz időszakban az útburkolatra kicsapódhatnak a különböző, az aszfaltban levő anyagok, a felszínen lényegében láthatatlanul szinte “kikristályosodik” az anyag” - írta a Blikk a tudósra hivatkozva.
Ismert tény, hogy az aszfaltba megannyi összetevőt kevernek, többek között kvarchomokot vagy meszet. A mész okozhat habzást, mivel az esővíz képes feloldalni. Ezen felül össze is keveredhet a kioldódott mész a járművekből távozó anyagokkal. A habosodást a szennyezett tócsákon áthaladó gumik is eredményezhetik a tudós szerint.
Juhász Árpád azonban úgy fogalmazott, hogy kizártnak tartja, hogy az esővel méreganyag vagy szennyeződés érkezne. Afelől azonban ő is aggályát fejezte ki, hogy a szilárd útburkolatból károsanyag távozhat, hiszen ez bekerülhet akár az élővizekbe, akár a talajba.
A közutasoknak is meg van az eset kapcsán az álláspontja. Ők gyorsan leszögezték a Blikknek, hogy országos és önkormányzati utakon is fordulnak elő ilyen esetek. Ha tényleges habzás fordul elő, akkor szerintük a burkolatra került szennyeződések, vegyi anyagok vagy tisztítószerek okozhatják a víz habzását. Ők úgy vélik, minden esetet külön kell vizsgálni, hiszen minden esetben más oka lehet a jelenségnek.
Nagyobb mennyiségű habzás esetén mobil laborral lehet azonosítani a kiváltó anyagot. Ha szükséges, akkor a közutasok szakemberei vagy a megfelelő hatóságok, akár a katasztrófavédelem is beavatkozhat, árulta el a Blikknek a Magyar Közút.