Tesla, gyere ide és kapjál fel!

Ujj Péter újságíró
Közzétéve:
2019-06-15, 11:49

Már a vezetőnek sem kell az autóban tartózkodni ahhoz, hogy egyes Tesla Model 3-asok teljesen önállóan manőverezzenek a parkolóban

A gyártó autói a „Tesla Summon” névre hallgató funkcióval már 2016 eleje óta képesek az önálló parkolásra, de csak olyan szinten, hogy egyenes vonalon ki, illetve be tudnak állni a kiválasztott helyekre. Az amerikai márka pár hónapja aktiválta a funkció továbbfejlesztett, „Enhance Summon” névre hallgató verzióját néhány Tesla Model 3-ason. Egyelőre csak azért nem az összesen, mert a rendszer még tesztelés alatt áll és a vállalatnak rengeteg információt kell még gyűjtenie a valós körülmények közötti működésről is. Mint ahogyan az lenni szokott, a frissítést interneten keresztül kapják meg az autók és várhatóan egyre több tulajdonos élvezheti az autója új képességét.

Tesla Model 3 Enhance Summon önálló parkolás

A frissítés lényege, hogy az autók innentől kezdve képesek alacsony sebességgel akkor is közlekedni és önmaguktól parkolni, ha senki sem tartózkodik az autóban. A tulajdonosnak két lehetősége van, vagy egyszerűen magához hívja a korábban leállított autót vagy pedig kijelöl a térképen egy pontot, ahová elküldi a kocsiját leparkolni. Két kritérium van csupán, a „vezetőnek” 45 méteres távolságon belül kell tartózkodnia és az autó fel kell legyen szerelve a legmagasabb szintű önvezető képességgel. A funkció aktiválásához és vezérléséhez szükség van a Tesla mobilapplikációjára is, melyben végig felügyelhető és szükség esetén megszakítható a manőver. Természetesen a művelet során az autó minden szenzorát beveti a maximális biztonság garantálásához, de adódik a kérdés, ha az autó mégis kárt okozna, kit terhel a felelősség, ha senki sem ül a vezetőülésben. Az első videón láthatod, ahogy az autó teljesen önállóan kiáll a helyéről és szépen odamegy a tulajdonosához. Persze nincs túl nehéz dolga, mert akadályok nem nehezítik az útját.

A következő videóban viszont kibukik, hogy a rendszer még nem tökéletes, az autó eltéved miközben a tulajdonost keresi. Végül mégis sikeres a manőver, az autó korrigál és odagurul ahová kell. Mindenesetre ijesztő látni, hogy senki sem ül a volánnál és az autó mégis magától vezet, kanyarodik és elkerüli az útjába kerülő akadályokat. Gyári pletykák szerint a funkció következő verziójában már olyan fejlesztés is elérhető lesz, mint a parkolási korlátozások (táblák) felismerése és értelmezése. Ugyan a Tesla Model 3 sofőr nélküli önvezető képessége még nem körözi le K.I.T.T. tudását, de egy érdekes és bíztató lépés a teljesen automatizált autózás felé.

Itthon is beszerezhetőek a Tesla modellek, akár a legújabb Model 3 is. Keresd a Magyar Autókereskedőház Zrt. kollégáit a vásárlással kapcsolatban. 

Forrás:

További autós hírek

“Nem mindennapi lélekjelenlét kellett annak az autósnak ahhoz, hogy megakadályozzon egy gázolást. A férfi szerda éjjel sétált a forgalommal szemben…

Intézkedéscsomagot tett le a  miniszterelnök és a kormány asztalára Lázár János, a nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztos, amiben többek között…

Ezen pörög a Net 3 napja! Azt fejtegetitek ki volt a hibás. A fő kérdés, hogy itt van-e 2 párhuzamos…

A tegnapi cikkünkre hatással küldte el nekünk ezt a videót olvasónk. Ezúttal a belső sávban, szintén az M3-ason, a betonterelő…

Életét vesztette a Csobánkánál történt balesetben megsérült gyermek – írja a police.hu.  Ahogy arról mi is beszámoltunk, eddig tisztázatlan okból…

Kapcsolódó írások

Frankfurtban válaszolt a BMW a Tesla Model 3-ra!
2017. szeptember 13.
Kérdés, mennyire veheti fel a versenyt az elektromos autóival a bajor gyártó a Teslával, aminek a Model 3-jára már több mint 400 ezer előrendelést fogadtak be
Lencsevégre kapták a Tesla kamionját
2017. október 05.
A nyilvános bemutató előtt sikerült lekapni a Tesla futurisztikus kamionját - ráadásul teljesen álcamentesen!
2019. február 21.
Tegnap végigszáguldott a hír, hogy Tesla-kereskedés nyílik Budapesten, ami nem feltétlenül olyan lesz, mint ahogy azt a cikkek sugallják
Tesla gyár - Model S
2019. április 25.
A Top Gearnek köszönhetően most betekinthetsz a Tesla Fremontban található üzemébe, ahol gőzerővel folyik az új Model 3-ak gyártása is