2021. december 16. | 00:33

A hölgyek a vádak szerint különböző megjegyzéseket kaptak a munkatársaiktól, főnökeiktől, egyikük esetében nem kívánt érintésekre is sor került.

A Tesla egyik munkatársa idén novemberben azt állította, hogy tömeges szexuális zaklatás folyik a vállalatnál. Tegnap hat újabb állítólagos áldozat fordult a bírósághoz a fent említett vádakkal. A hölgyek szerint Elon Musk és a cég felső vezetése nem tett semmit a zaklatás ellen.

Michaela Curran a középiskola befejezése után kezdett a Teslánál dolgozni, ez volt az első munkahelye. Állítása szerint a közvetlen vezetője azt javasolta, hogy a „nagy seggével” inkább sztriptízbárban kellene munkát vállalni, egy munkatársa pedig szexuális jellegű kívánsággal fordult hozzá az egyik parkolóban.

Alize Brown egy három hónapos csecsemő édesanyjakánt kezdett éjszakai műszakban dolgozni. A kollégája „tehenet fejő tehénként” hivatkozott rá, a hátsóját pedig egy vasúti kocsihoz hasonlította. Amikor jelezte az esetet a főnökénél, az ügyet sem vetett a panaszra.

Jessica Brooks elmondása alapján őt a legelső napján atrocitások érték. A főnöke javasolta a férfi beosztottaknak, hogy vessenek egy pillantást az új lányra. A nem kívánt pillantások elől dobozokkal próbálta eltorlaszolni asztalát. Amikor a HR osztályon panaszt tett, az ott dolgozók közölték, tudnak a dobozokról, ám nem tehetnek semmit az ügy érdekében. Végül Jessicának kellett új munkakörben betanulnia, a zaklatói érintetlenek maradtak.

Alisa Blickman azt állítja, hogy közvetlen felettese minden műszak elején a derekára csúsztatta a kezét és egy szexuális jellegű megjegyzést súgott a fülébe. Amikor a hölgy elutasítóan reagált, a férfi egy esetleges áthelyeztetéssel fenyegette.

Samira Sheppard folyton szexuális utalásokat kapott férfi kollégáitól, az egyik vezető pedig egyszer azt mondta neki, hogy átlát a blúzán.

Eden Mederos – aki a Tesla dél-kaliforniai szervízközpontjában dolgozott – szinte minden nap kapott a hátsó felével kapcsolatos megjegyzéseket a technikusoktól.

„Egy ilyen csinos nőnek nem kellene egy szervízközpontban dolgoznia” - mondták a munkatársak Edennek.

A hölgyek szerint a Tesla semmilyen intézkedést nem tett az üggyel kapcsolatban, ők pedig próbáltak sajátos eszközökkel védekezni. A fent említett dobozbarikádon kívül bő ruhákban jártak, nem tartottak szünetet a kollégákkal, valamint kérvényezték az áthelyezésüket.