A baleset következtében a szolgálati autóban utazó két rendőr és az elkövető egyik utasa súlyos sérüléseket, míg a másik utas könnyű sérülést szenvedett.
Még 2022 februárjában történt az az eset, amikor egy lengyel forgalmi rendszámú autót vezető sofőrt egy közúti rendőr megállásra intett, ám az őt kikerülve továbbhajtott. Ezután egy hónappal ismét meg akarták állítani, ám ekkor is elhajtott.
A rendőrök üldözni kezdték Miskolcon a jogosítvánnyal nem rendelkező autóst, amelybe több járőr is bekapcsolódott. Az egyik, őt feltehetően szemből bekeríteni próbáló rendőrautónak ütközött neki a hatóságok információ szerint nagyjából 120 km/órás sebességgel a záróvonalat átlépve, majd pedig segítségnyújtás nélkül az út menti füves területre futott.
A baleset következtében a szolgálati autóban utazó két rendőr és az elkövető egyik utasa súlyos sérüléseket, míg a másik utas könnyű sérülést szenvedett.
A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy amennyiben a – jelenleg is letartóztatásban lévő – vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, a bíróság halmazati büntetésül ítélje nyolc év börtönbüntetésre és hat évig tartó közúti járművezetéstől eltiltásra.