2022. október 28. | 10:18

A balesetben három kiskorú is súlyosan megsérült, ketten - egyikük szintén gyermek - életüket vesztették.

Vádat emeltek a férfi ellen, aki általa is tudottan hibás fékekkel közlekedve nekiütközött egy buszmegállónak, amelynek következtében ketten meghaltak.

Még 2020 szeptemberében történt a baleset, amikor a férfi járművével közlekedett a 441. számú főúton Cegléd és Nagykőrös között, a Hetedik dűlő közelében.

Amikor az előtte haladó autós balra akart kanyarodni és ezt irányjelzővel és fékezéssel is jelezte, a mögötte haladó férfi megpróbált fékezni, azonban az autó fékrendszere hibás volt és nem volt képes a kellő mértékben lassítani, emellett az autó balra húzott, így a sofőr kormányzással igyekezett korrigálni.

A manőver miatt a kisbusz kisodródott és az út szélén, a buszmegállóban álló fapadnak ütközött és több ott várakozót is elsodort. Az autó végül egy fának csapódva állt meg.

Forrás: police.hu

Az elsodort várakozók közül ketten, egy 25 éves nő és 9 éves kisfia életüket vesztették, két másik kiskorú  - egy 9 éves kislány és 7 éves kisfiú - maradandó fogyatékosságot szenvedett, valamint egy 16 éves fiú súlyosan megsérült.

A sofőr vallomásában azt mondta, nem volt fáradt, nem volt rosszul, nem ivott és nem lépte túl a megengedett sebességet, a buszmegállóba 54-58 km/órával hajtott bele, azonban biztonsági övét szabálytalanul, az ülés mögött rögzítette.

Az igazságügyi gépjárműszakértő balesetelemzése szerint a közel 420 ezer kilométert futott, 20 éves Transit üzemi fékberendezése, rögzítő féke és első futóműve kifogásolható műszaki állapotban volt, vagyis alkalmatlannak bizonyult a biztonságos közúti közlekedésre. A szakértő szerint megfelelően működő fékrendszerrel, vész- és intenzív fékezéssel, figyelmes vezetéssel a tragédia elkerülhető lett volna.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a kisteherautót vezető férfival szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a héten.

police.hu