Valld be, te is találtad már meghúzva az autódat a parkolóban.
Tévedni és hibázni emberi dolog – a parkolós koccanások, sérülések mindennaposnak számítanak. A helyzet az, hogy némi szerencse kérdése is, hogy egy félresikerült tolatással okozott karcolás ezres vagy százezres kárt okoz-e a másik sérült autó típusától, korától és állapotától függően. Ezt a témát járjuk most körbe a das.hu szakértőjnek segítségével.
Károkozóként nem csupán jólneveltség kérdése, hogy a vezető távollétében okozott kár megtérítése érdekében mindent megtegyünk! Aki másnak kárt okoz, az köteles azt megtéríteni, nincs ez másként a parkoló autóban okozott károkkal sem.
Ennek érdekében adatainkat és elérhetőségeinket célszerű magunk után hagyni, erre jelenleg sincs egyszerűbb módszer. Mindenképpen készítsünk a sérülésről fényképfelvételeket, kérjük meg a közelben tartózkodó szemtanúkat, hogy adják meg adataikat arra az esetre, ha később az okozott kár mértéke, mibenléte vagy az elérhetőségeink megadása vita tárgyát képezné.
A szélvédőn hagyott cédulát megelőzően próbáljuk meg felmérni, hogy a jármű vezetője, tulajdonosa nem azonosítható-e be. Például a szomszédos üzletben, hivatalban rendszám alapján hangosbemondással vagy más módon. A személyes egyeztetés ugyanis sok későbbi vita megelőzésére szolgálhat.
Legyünk tekintettel az időjárási körülményekre, így esős, szeles időben a cédula vízhatlan és erős rögzítéssel kerüljön a másik jármű szélvédőjére, természetesen újabb sérülés okozása nélkül.
Abban az esetben ugyanis, ha a cédulát a szél, eső elviszi, szinte bizonyosan számolhatunk egy rendőrségi feljelentéssel a jármű tulajdonosa részéről. Ez pedig sokkal komolyabb következményeket fog maga után vonni, és a mentesülésre se számítsunk a térfigyelő és fedélzeti kamerák elterjedésére tekintettel. Nem vitás, van olyan eset, amikor az elkövető megússza a felelősségrevonást, de a helyszínről való gyors eltávozással azt kockáztatja, hogy cserbenhagyásért lesz később felelősségre vonva.
Amennyiben károsultként szembesülünk azzal, hogy járművünkben kárt okoztak a távollétünkben, mihamarabb rögzítsük mi magunk is a kárt, keressünk tanúkat, kérdezzünk utána a kamerafelvételeknek. Teljes nyomtalanság esetén tegyünk rendőrségi feljelentést, és bízzunk benne, hogy a mai rögzített világban a károkozó utolérhető, amire jó reményt ad a hasonló esetek csökkenő tendenciája.