Cadillac XLR-V
Jordan imádja a luxusautókat, ez most már bizonyos. Azonban a kosaras birtokolt egy olyan autót, amely kissé kilóg járművek közül, nem azért, mert ne lenne kellően prémium, sportos vagy éppen kényelmes, hanem azért, mert egyszerűen nem akarták venni.
A 2000-es évek elején a Cadillac egy önértékelési válságon ment át és igyekezett új vonalat találni, amely mentén elindulhatna. Ennek volt része az XLR sportautó, amely egy hátsókerék-meghajtásos, kétszemélyes gép lett volna, hogy bevonzza a fiatalabb vásárlókat is a kissé megöregurasodott márkához.
A terv ígéretesnek tűnt: a tetőt motoros hajtással lehetett kinyitni és becsukni, adaptív felfüggesztés, új HUD-rendszer és más technológiai finomságok is kerültek az autóba, a belső tervezéséért pedig a Bulgari olasz divatmárka felelt. 2004-ben az Év Autójának is jelölték az észak-amerikai régióban, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy vásárlók ezrei tolakodjanak a szalonok előtt.
A Cadillac ekkor döntött úgy, hogy marketingfogásra lesz szükség, ha el akarják adni az XLR-t. Összeszedtek egy tucatot a modellből, mind különböző színben és elküldték őket Air Jordan házához egy hatalmas tréleren, hadd válassza ki Jordan, amelyiket csak szeretné. A korábbi autók színét látva nem meglepő, hogy Jordan a meggypiros kivitelt választotta.
A V a modell nevében a Cadillac V-szériájára utal, amely a gyártó sportosabb, nagyobb teljesítményű palettája volt. Az XLR a széria első generációjának tagja és az XLR-V ugyanazt a 4,4 literes, kompresszoros, V8-as Northstar motort kapta, mint a széria más modelljei is. Az XLR-V 443 lóerőre volt képes, 4,6 másodperc alatt gyorsult 0-ról 100 km/órás sebességre, elektronikusan szabályozott végsebessége pedig 250 km/óra volt.
