10. James Hunt és Jochen Mass, McLaren (1977)
James Hunt egyetlen pont különbséggel nyerte meg az 1976-os világbajnoki címet Niki Lauda előtt. A következő idényben azonban csak három futamot nyert meg, a végső összetettben pedig az 5. helyen végzett. A brit pilótának a viszonylagos gyenge szereplés mellett a csapattársával is akadt némi nézeteltérése.
A Kanadai Nagydíjon Hunt és Mario Andretti vívott egymással külön mérkőzést, nagyjából 20 körrel a leintés előtt már mindenkit leköröztek, kivéve Hunt csapattársát, Jochen Masst. Andretti próbált elmenni a német mellett, de kisodródott, ezzel Hunt étvette a vezetést, ám nem sokkal később McLarenes kollégájával ütközött, és kiesett a versenyből.
A brit pilóta kimászott az autóból, dühében megütött egy pályabírót, majd Mass felé rázta az öklét minden alkalommal, amikor a német elhajtott mellette a pályán. Hunt a tettéért pénzbírságot kapott.
Végül műszaki hiba miatt Andretti is feladta a versenyt, a dobogóra Scheckter, Depailler és Mass állhattak fel. A német pilóta a következő idényt már az ATS csapatánál kezdte meg.