11. Jackie Stewart – 1969 – 8/11 (72,7%) – 3 futammal a vége előtt

Következő

Jackie Stewart 1968-ban a szezon utolsó versenyén kapott ki Graham Hilltől, a következő idénynek így a visszavágás reményében indult neki. A Matra-Ford volánja mögött versenyző brit legenda az első 8 futamból 6-ot megnyert.

Győzött a szezonnyitó Dél-Afrikai Nagyídjon, majd a soron következő Spanyol futamot is behúzta. Monacóban kiesett, ott Graham Hill tudott diadalmaskodni, aki így felzárkózott rá. Stewart honfitársa viszont ezt követően azonban nem hogy futamot nem nyert, még a dobogóra sem tudott felállni.

A következő három futamot Stewart nyerte, Hollandiában, Franciaországban és Nagy-Britanniában is őt intették le elsőként. Mivel mindig más végzett mögötte másodikként, így senki sem tudta tartani a lépést a brittel.

Németországban Jacky Ickx győzött, a második helyen viszont Jackie Stewart futott be. Következett az Olasz Nagydíj, ahová 29 pontos előnnyel érkezett a tabella éllovasa.

Stewart úgy vághatott neki az Olasz Nagydíjnak, hogy ha nyer, akkor a többiek eredményétől függetlenül világbajnok. Nem is szalasztotta el ezt az esélyt, győzelmével bebiztosította világbajnoki címét.

Ekkoriban a versenynaptár 11 futamból állt, a szezont március 1 és október 19 között bonyolították le. Érdekesség, hogy a Belga Nagydíjat nem rendezték mert, mert a pilóták a Spa-Francorchamps pálya veszélyes karakterisztikája miatt bojkottálták az eseményt.

Jackie Stewart a Matra-Ford MS80 volánja mögött az 1969-es Brit Nagydíjon | Fotó: Bernard Cahier/Getty Images
Következő
Christian Fischer/Bongarts/Getty Images