Ügyesnek bizonyultak a kutatók által kiválasztott vízi állatok.
Az Izraelben található Ben-Gurion Egyetem kutatói bebizonyították, hogy az aranyhalak a szárazföldön is képesek eligazodni. A témában elvégzett kísérletek során a halak minden gond nélkül elvezették azt a speciálisan nekik tervezett járművet, amivel a jutalomfalatokig tudták elnavigálni magukat az erre kijelölt szobában.
A Behavioural Brain Research című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői összesen hat aranyhalat tanítottak be a jármű használatára. Mint írták, a halak képesek voltak működtetni a négykerekű szerkezetet, felfedezni az új környezetet és elérni a célt, függetlenül a kiindulási ponttól, miközben elkerülték a zsákutcákat és korrigálták a helymeghatározási pontatlanságokat.
A korábban elvégzett kísérletek azt mutatták, hogy a patkányok és a kutyák is képesek a speciálisan erre a célra kialakított „autókat” elvezetni. Itt annyiban más a helyzet, hogy a halakat átemelték egy merőben új közegbe, de a kutatók rávilágítottak arra, hogy a navigációs készségek átvihetők a tengerből a szárazföldre.
„A hal által használt stratégiák ugyanolyan sikeresek lehetnek a szárazföldön, mint a vízben. Ez arra utal, hogy a tér reprezentálásának módja univerzális a különféle környezetekben” – írták a tudósok.
A kísérlet elvégzéséhez a halakat egy tartályba helyezték, amelyhez egy kerekes készüléket erősítettek. Utóbbihoz egy, a halak mozgását nyomon követő kamera és egy számítógépes rendszer csatlakozott, amelyet úgy terveztek, hogy a halaknak a tartály falai felé irányuló mozgására szerint irányítsa a speciális járművet.
I am excited to share a new study led by Shachar Givon & @MatanSamina w/ Ohad Ben Shahar: Goldfish can learn to navigate a small robotic vehicle on land. We trained goldfish to drive a wheeled platform that reacts to the fish’s movement (https://t.co/ZR59Hu9sib). pic.twitter.com/J5BkuGlZ34
— Ronen Segev (@ronen_segev) January 3, 2022
A halakat az sem zavarta meg, ha a járművet a helyiség különböző pontjairól indították el, vagy a célpontot mozgatták, a kísérletre kiszemelt állatok végül mindig képesek voltak megtalálni az utat a jutalomfalatokhoz. Sőt, a teremben felállított csali célpontok sem tévesztették meg a halakat, az idő előrehaladtával pedig a teljesítményük is javult.
A tudósok a kísérletek során megfigyelték, hogy a halaknak eleinte 30 percbe telt eljutni a célig, az utolsó próbálkozásoknál viszont már kevesebb mint egy perc alatt átszelték a szobát.