2023. április 19. | 11:05

Utólag kizárták a versenyből a sportolónőt.

Harmadikként ért célba az idei GB Ultras Manchester-Liverpool ultramaratonon a skót Joasia Zakrewski, ám utólag kizárták a versenyből csalás miatt. az 50 mérföldes (80 km) távon 2,5 mérföldet egy kocsiban ülve tett meg a 47 éves futónő.

Az esetre úgy derült fény, hogy ellenőrizték a versenyző GPS adatait, és gyanússá vált, hogy az egyik szakaszon 40 másodperc alatt tett meg egy mérföldet, miközben a világrekord ennél 3 perccel több.

Zakrewski elismerte tettét és azt nyilatkozta, hogy sajnálja az esetet. A futó egyik barátja, Adrian Stott azt mondta, hogy Zakrewski 48 órát utazott Ausztráliából a versenyre és csak a start előtti éjjel érkezett meg, így az ultramaraton egyik szakaszán rosszul lett és ezért ült autóba. Elvileg fel akarta adni a versenyt, ám végül mégis befejezte azt.

Stott hozzátette, sajnálatos az eset, mert Joasia eddig a brit sport nagykövete volt, sok fiatal lányt inspirált arra, hogy megvalósítsák céljaikat. Zakrewski februárban Taiwanban nyert meg egy 48 órás ultramaratont, ráadásul rekordot felállítva.

Miután fény derült a csalásra, a sportolónő mindenben együttműködött a verseny szervezőivel, beismerve tettét. David Ovens, a skót atléták vezetője csalódott az ügy kapcsán, mert Joasia egyébként egy nagyon sikeres időszakban van jelenleg. Reméli, hogy minél hamarabb túl lesz ezen az ügyön és folytatja majd karrierjét.

Depositphotos