2021. március 09. | 11:54

Ez nálam már a gyilkossági kísérlet fogalmát is kimeríti.

Majdnem meghalt egy férfi, aki gépjármű-értékesítőként keresi meg a kenyérrevalót magának. A fiatalember azt követően rémült (jogosan) halálra, hogy felkenődött a munkahelyének számító kanadai kereskedés telephelyéről ellopott BMW elejére.

Moe Alkaissy nem is sejtette, milyen megpróbáltatások várnak rá, amikor egy fiatal férfit odakísért a kinézett autóhoz. A „vásárló” megkérte az eladót, hogy indítsa be a BMW M4 motorját, mert hallani akarta a mennyei hangokat. Alkaissy eleget is tett az óhajnak, majd félrehúzódott, amikor a beszélgetőpartnere egyedül szeretett volna maradni, arra hivatkozva, hogy meg kell ejtenie egy privát telefonbeszélgetést. Az értékesítő még ekkor sem gyanakodott semmire.

Nos, mint utólag kiderült, a srácnak esze ágában sem volt telefonálni. Miután beszállt a kocsiba és becsukta az ajtót, beletaposott a gázba. Ekkor került a motorháztetőre Alkaissy. A beszámolók szerint a tolvaj elsodorta őt, mások szerint az sem kizárt, hogy rávetődött a kocsira, így akarta megállásra kényszeríteni a bűnözőt. A sofőr azonban nem lassított, elhagyta a kereskedést, majd megpróbálta lerázni a BMW-ről a 23 éves eladót, aki azt hitte, hogy meg fog halni. Alkaissy kétségbeesetten kapaszkodott a motorháztetőbe, miközben a tolvaj nagy tempóval közlekedett a legforgalmasabb utakon, és nem volt rest időnként szembe menni a forgalommal, egy ízben még a piroson is áthajtott.

A rémült eladó végül a Highbury Avenue-n leesett a kocsiról, még azelőtt, hogy a lopott sportkocsi felhajtott volna Kanada egyik legforgalmasabb autópályájára, a 401-es jelzésű sztrádára. A biztonsági kamerák felvételeiből látszik, hogy a bajor típusú gépkocsiról lepottyanó férfit majdnem elütötte egy másik autó, de végül elérte a járdát anélkül, hogy életveszélyes sérüléseket szenvedett volna. A térdét persze jól beütötte, de ez a legkevésbé sem érdekelte, valószínűleg annyi adrenalin jutott a vérébe, hogy akkor nem is érezte a fájdalmat.

A lopott BMW a cikk megírásakor egyébként még nem került elő, pedig a kereskedés azonnal értesítette a sajnálatos esetről a gyártót és a kanadai rendőrséget. A kocsiba szerelt GPS szerint a jármű utolsó tartózkodási helye Torontótól északra, a kanadai London városától körülbelül két órával keletre volt található.