Örült kalandra vállalkozott egy floridai Monstermax Pickup tulajdonosa. Az amerikai férfi a fejébe vette, hogy vízre viszi a gigantikus járművet. A Monstermax Pickup egy nyolckerekű monstrum, a kerekek mozgása pedig elegendő felhajtóerőt generál ahhoz, hogy az autó a felszínen maradjon.

A kísérlet nem kezdődik túl jól, a kikötőben ugyanis nem mindenki lelkesedett az ötletért. A rendőrség értesítésével próbálták megakadályozni a fiatal férfi mutatványát, még a helyi sheriff is a helyszínre látogatott, hogy szemügyre vegye az eseményeket. Szerencsére megfelelően pozitívan állt a dolgokhoz, azt állítva, hogy ehhez hasonlót még ő sem látott. Egyébként nincs a projektben semmi törvénytelen, a Monstermax ugyanis bejegyzett vízijárműként van nyilvántartva.

A vízre eresztést követően a Monstermax megkezdte útját az óceánban. A hatalmas monstrum nem ment túl gyorsan, ám nem is ez volt a legfontosabb ebben az esetben.

Egy ekkora pickup az óceánban még az amerikai partok mentén is komoly látványosságnak számít. A helyi hatóságok mellett a partiőrséget és a környezetvédőket is érdekelte a mutatvány. A videóban egy fekete helikopter is feltűnik, a környéken közlekedő hajókról pedig készülnek a kiváló felvételek a pickupról.

A hídon túlhaladva a jármű már hivatalosan elérte a Mexikói-öböl területét, a Monstermax így megkezdte útját a szárazföld felé. A visszafelé vezető úton a sofőr majdnem nekiütközött a híd egyik tartóoszlopának. Végül a kikötéshez is rendkívül precíz mozdulatok kellettek, ám sikerült szerencsésen lezárni a nem mindennapi vízikalandot. A Monstermax tulajdonosát a jármű regisztrációjának hiányossága miatt nagyjából 21 000 forintnak megfelelő összegre büntették. Hát gyerekek, én azt mondom, ennyi pénzt simán megért ez a kaland!