2020. szeptember 03. | 10:53

A sofőr rémülten vette észre, hogy lesodródott az úttestről.

Nem kellően kipihent állapotban vezetni rendkívül kockázatos, ezzel mindannyian tisztában vagyunk, de a hatóságnak időről időre fel kell hívnia erre az itthoni autóvezetők figyelmét. A magyar rendőrök most megosztottak egy videót, amely rávilágít a fáradt állapotban történő vezetés veszélyeire.

A videóban szereplő kamionos szemmel láthatóan alig tudta nyitva tartani a szemeit, egy ponton pedig felülkerekedett rajta a fáradtság, magyarul elaludt vezetés közben. Attól kezdve nem volt ura a helyzetnek, a kontroll nélküli nehéz tehergépjármű átsodródott a belső sávba, majd az útról is letért. A rázkódás magához térítette a néhány másodperccel korábban álomra szenderülő sofőrt, aki azonnal megpróbálta visszakormányozni a kamiont az útra. Talán már azt hitte, hogy túl van a nehezén, amikor a kamion az oldalára borult. Szerencsére a kamionos be volt kötve, így nem szenvedett súlyos sérüléseket, de azért így is megütötte magát rendesen. Az is szerencse, hogy gyér volt a forgalom körülötte, így más járművekben és járművezetőkben nem tett kárt.

Fáradtan vezetni nagy felelőtlenség, de az is lehet, hogy a munkáltató kérése miatt folytatta útját a pórul járt kamionos. Ahogy egy magyar kommentelő megjegyezte, van olyan, hogy parancsra kell fáradtan vezetni. A kamionosokra egyébként a következő előírások vonatkoznak:

  • Rendszeres napi pihenőidő: bármely, legalább 11 órás pihenő. Ezt két részre lehet bontani, az első része szünet nélkül minimum 3 óra, a második része pedig szünet nélkül maximum 9 óra,
  • Csökkentett napi pihenőidő: legalább 9 óra, de kevesebb, mint 11 óra pihenő;
  • Rendszeres heti pihenőidő: bármely, legalább 45 órás pihenő,
  • Csökkentett heti pihenőidő: bármely, 45 óránál rövidebb pihenő, mely legalább 24 óra folyamatos időtartamra csökkenthető.

Egy amerikai tanulmány szerint a fáradt állapotban történő vezetés még az ittas vezetésnél is veszélyesebb. A tanulmány azt is megállapította, hogy az 5 óránál kevesebb alvás vagy a 24 órás folyamatos ébrenlét a hétszeresére növelheti a balesetek előfordulásának valószínűségét.

YouTube

  • Címkék: