vasárnap - 2024. május 12.
16 °C
időjárástiszta égbolt
95 616 Ft
100 669 Ft
D 607 Ft

A hősök köztünk járnak, nem a filmvásznon!

Érdemes néha kiszakadni a magunknak kreált világból azért, hogy a valóságban is észre vegyük a megmentőket.

Ezt egy nagyon érdekes témának tartom, amivel természetesen nem vagyok egyedül, mivel többek között a Punnany Massif is foglalkozott már ezzel a Hétköznapi Hősök című dalában. Vagy ott például Deniz, aki a Csoda névre keresztelt szerzeményében hívja fel a figyelmet arra, hogy járjunk nyitott szemmel és vegyük észre az igazi értékeket... 

Aztán jött ez a koronamizéria, amitől már rosszul vagyok (na nem úgy, nyugi). Erről egészen konkrét véleményem van, de mivel az Alapjárat autós magazin, így ezt megtartom egy másik site hasábjaira... Ennek az időszaknak számos pozitív és negatív hatása érezhető most is, az előbbiek közé tartozik, hogy az egészségügyi dolgozók mindennapjait és harcait felkapta a sajtó, így a kijáró méltó tiszteletet is megkapták. Na, meg remélhetőleg a beígért plusz is megérkezik majd.

Továbbá van olyan terület, ami releváns és szintén található hősies tett. Ezekből szemezgetek most párat. Korábban olvashattál arról a miskolci buszsofőrről, aki gondolkodás nélkül megállt az emberekkel teli menetrendszerinti járattal, mikor látta, hogy valaki fényes nappal ki akar fosztani egy bottal járó idős hölgyet. Marci cikkét a linkre kattintva olvashatod. 

Áprilisban az országos katasztrófavédelem közleményben mondott köszönetet Horváth Gábor önkéntes tűzoltónak, aki jókor volt jó helyen. Az ő lélekjelenlétének és a mentők kiérkezéséig folytatott szívmasszázsnak köszönheti az autóban szívinfarktust kapott férfi az életét. 

Májusban, a Bazilikától nem messze történt, hogy egy férfi el akarta ütni a szolgálatot teljesítő rendőröket, majd menekülőre vette. Végül egy robogós pizzafutár, Kiss Dávid állta útját, akit ezért a bátor helytállásért Dr. Terdik Tamás r. dandártábornok Budapest rendőrfőkapitánya elismerésben és jutalomban részesítette. 

 

 

Emberségből jelesre vizsgázott május 24-én a 63-as busz sofőrje, aki hajnalban látott meg az út szélén egy sebesült rókát, majd a járműn szárította meg. Az állatvédők a megmentője után Gyurinak nevezték el az állatot, aki azóta sokkal jobban van. 

Nyilván sokkal több hőstett megy végbe, csak az emberek többsége nem vesz róla tudomást, mivel az arcunkba tolt fantasy és akciófilmekben, valamint a videójátékokban ez normális. Emiatt a társadalom pedig egyre érzéketlenebb!

Szóval, ideje lenni visszatérni a valóságba és észrevenni a fent említett pillanatokat, csodákat. Ha te is láttál hasonlót, vagy ismerősöd aki érintett volt, akkor ne tartsd magadban, írd meg kommentben vagy üzenetben!

Forrás: