2023. április 24. | 08:25

Egy új szabályozáson dolgoznak, ami korlátozná a friss jogsisok mozgásterét.

Néhány évvel ezelőtt történt egy tragédia Nagy-Britanniában, amely az egész térséget megrázta. Egy 18 éves, friss jogosítvánnyal rendelkező sofőr balesetet okozott, amelybe belehalt. A mellette ülő tinédzser lány szintén életét vesztette, a hátsó ülésen utazó fiatal pedig súlyos sérülésekkel élte túl az esetet.

Ez is oda vezetett, hogy a brit törvényhozók komolyan elkezdtek gondolkodni azon, hogy korlátozzák a 25 év alatti, friss vezetői engedéllyel rendelkező autósok mozgásterét. A brit kormányzat már el is kezdett kidolgozni egy tervezetet.

Ebben az szerepel, hogy a 25 év alatti, friss jogosítvánnyal rendelkező sofőrök fokozatosan juthatnának el arra a szintre, hogy teljes értékű jogsival rendelkezzenek, addig csak korlátozott módon használhatnák vezetői engedélyüket. Például nem szállíthatnának náluk fiatalabb utasokat a megszerzéstől számított első egy évben.

A büntetőpontokat is szigorúbban vennék a fiataloknál: ha egy sofőr két éven belül hat büntetőpontot halmozna fel, akkor akár be is vonnák a vezetői engedélyét. A javaslatcsomagot már jóváhagyta a Közlekedési Minisztérium tanácsadó bizottsága.

Májusban fogadja majd egy megbeszélésre Richard Holden brit közlekedési miniszter a közlekedési aktivistákat, ahol további témákról egyeztetnek. Egy civil szervezet adatai szerint minden ötödik sofőr szenved kisebb vagy nagyobb balesetet a jogosítvány megszerzése utáni egy évben. Az Egyesült Királyságban évente több mint 1500 sofőr hal meg vagy sérül meg súlyosan közúti balesetekben.

A legnagyobb problémát Magyarországhoz hasonlóan ott is a gyorshajtás és az ittas vezetés okozza. Különböző módszerekkel igyekeznek visszaszorítani az ilyen esetek számát.

Depositphotos