Manapság az emberek szinte bármire képesek, hogy begyűjtsenek néhány like-ot és gyarapítsák követőik számát a különböző közösségi oldalakon.

A videóban látható férfi Christoph Zitzmann, akinek egzotikus járművek értékesítésével, lízingelésével és bérbeadásával foglalkozó vállalkozása van. A vállalkozó nemrég részt vett a Go Luxury Summer Tour 2022 névre keresztelt versenyen Ibizától Monacóig saját Bugatti Chironjának volánja mögött. Az egyik pihenő során úgy gondolta, jó ötlet lenne kondiban tartani magát azzal, hogy csinál néhány húzódzkodást, miközben teszteli a Chiron ajtópántjainak strapabírását. Azonban a felvételek tanúsága alapján ez nem egészen úgy sikerült, ahogy azt Zitzmann elképzelte.

A videót azonnal felkapta az internet, és többen is azért kritizálták a vállalkozót, mert nem törődik azzal, milyen károkat okoz az autójában, és ostobaságokat csinál a figyelemért. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az ajtó elég jól bírta a strapát, bizonyítva, milyen magas szintet képvisel a Bugattinál az összeszerelés minősége.

Zitzmann közösségi oldalai tele vannak egzotikus járművekkel, és az is jól látható, hogy a férfi különös vonzalmat táplál az ajtók iránt. Nemrég egy Rolls-Royce Phantom Drophead Coupe ajtaján lógva hajtott végre néhány húzódzkodást ugyancsak egy „Go Luxury” rendezvényen. A rögtönzött edzést követően a kézzel készített Rolls-Royce öngyilkos ajtaja még mindig könnyedén, precízen csukódott, jelezve, hogy a Zitzmann jelentette plusz súly meg sem kottyant neki.

Nyitókép: Bugatti