2021. március 24. | 10:21

Mindezt két Ferrari SF90 modellel.

Hosszú idő után végre talán egy kicsit elült a vihar a Scuderia Ferrari háza táján. Sebastian Vettel távozott, Carlos Sainz érkezett, megnyugodtak a kedélyek, habár az elvárás még mindig hatalmas a csapattal szemben.

Mattia Binotto igyekszik rendbe szedni az olasz brigádot, hogy aztán a 2021-es évben elinduljanak a fejlődés útján. Az idény előtti tesztek után a két versenyző még beugrott egy filmforgatási napra, amikor két SF90-es hiperautót hajtottak meg az imolai aszfaltcsíkon.

Az autók egészen pontosan SF90 Stradale Assetto Fiorano és SF90 Spyder típusúak voltak, amelyek mellett nem véletlenül mosolygott nagyon a két pilóta. Motorjuk egy turbóval ellátott, 4,0 literes V8-as, amely három elektromotorral van megtámogatva, hogy aztán közel 1000 lóerőt adjanak le.

A Ferrari két versenyzője oda-vissza előzgette egymást a legendás olasz pályán. Most viszont valószínű, hogy már Bahrein felé tartanak, hogy a hétvégi versenyen, a szezon első nagydíján megpróbálják a Ferrarit végérvényesen is  kihúzni a gödörből.