2021. augusztus 12. | 11:48

A hobbiterepjáró vezetője nem viselkedett túl példamutatóan.

Ha autóvezetés közben nem veszünk tudomást a jelzésekről és útlezárásoktól, akkor szinte garantált, hogy galibát okozunk az úton, rosszabb esetben egy katasztrófahelyzet katalizátora is lehet az ember. Na most volt egy polgár, aki nemrég gátlástalanul áthajtott a munkaterületen, és gyakorlatilag vitt mindent, mint a piros hetes.

A Redditre feltöltött videó úgy kezdődik, hogy a sor végén érkező BMW X3-as áttér abba a sávba, amit lezártak az autósok elől egy bizonyos szakaszon. A sofőr láthatóan türelmetlen volt, persze nem tudhatjuk, hogy miért volt annyira sietős a dolga, lehet szült az asszony. 

Mint látható, az X3-as igen érdekes szuvenírekkel gazdagodott, aminek a helyi útépítők annyira nem örülhettek, a sofőr hosszú métereken át cipelt magával két jelzőbóját, meg egy hosszú szalagot is húzott a kocsija után. A balra kanyarodó járművezető vélhetően a piroson is áthajtott, az már csak hab volt a tortán.

A jelzések figyelmen kívül hagyása rossz ötlet, ez a magatartásforma komoly veszélyeket rejt magában. Ezt újra és újra látjuk, nemrég a michigani közlekedési minisztérium tett közzé fotókat egy Kia Soulról, amely elakadt az autót vezető sofőr hibája miatt. Az ignorálásból jelesre vizsgázó illető nem tudta, hogy azért van útlezárás és útterelés, mert a munkások éppen friss betont fektetnek le, amibe az álmoskönyvek és a józan paraszti ész szerint sem tanácsos belehajtani, mert különben kellemetlen meglepetésben részesülhet az ember.