Régóta állt egy pajtában az amerikai V8-cal szerelt szépség, sok probléma előjött a tisztítás során.
Mindig érdekes megnézni, hogy milyen kincsek lapulnak egyes emberek telkén, tanyáján, istállójában stb. Sokszor nagy értékű, ritka autókat felejtenek ilyen helyeken, ám ezek az autók nem ezt a bánásmódot érdelmik.
Van több YouTube-csatorna is, amelyek azzal foglalkoznak, hogy ilyen járműveket kutatnak fel, és próbálnak újra életre kelteni. Ez pedig általában egy alapos mosással, belső takarítással indul, hogy fel lehessen mérni, milyen állapotban van az adott autó.
Így tettek most a WD Detailing szakemberei is, akik egy 1970-es Dodge Challengert találtak az amerikai Pennsylvania államban, egy pajtában. Az autó rettenetesen koszos volt, hiszen a '90-es években állították le ide. Azóta egy métert sem tett meg.
Az alapos takarítás során több kisállat teteme is előkerült, ám ennél komolyabb problémák is felmerültek a V8-as Challenger kapcsán. Például lyukas padlólemezre is bukkantak, a rozsda sok helyen felütötte a fejét.
Sajnos nem egy csodaszép pillangó került elő a mocsok alól, az autó ugyanis rossz állapotban volt. A fényezés hagy kívánnivalót maga után, a beltér is több helyen szakadt kárpitokkal tarkított. Aki viszont szereti a takarítós videókat nézni, annak ez is kielégítő lesz: