2023. április 13. | 16:20

A Jeep Wrangler tisztázatlan körülmények között került az O’the Pines-tóba, a hölgy szerencsére túlélte az esetet.

Egy teljesen víz alá merült jármű miatt kapott riasztást az amerikai Texas államban található Marion megyei hatóság. A szakemberek a helyszínre érve azonnal megkezdték a Jeep Wrangler mentését, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az autóban egy nő tartózkodik.

A hölgy szerencsére túlélte az esetet, nem emlékszik pontosan a körülményekre, ám elmondása alapján legalább néhány órát az O’the Pines-tó vízszintje alá került kocsiban töltött.

Az ehhez hasonló esetek a vártnál gyakrabban következnek be, az mindenesetre ritka, hogy a vízben úszó járműben élő személyt találjanak.

„Nem tudjuk, pontosan mennyi időt töltött a kocsi a víz alatt. Az áldozat szerint órákról beszélhetünk. Egy halász vette észre az autót, ő értesített bennünket. A Jeepet egy tréleres vontatta ki a vízből, a halász egy társával egy csónakba segítette a hölgyet, akit aztán biztonságosan a partra szállítottak” – erősítette meg Chuck Rogers, a Marion megyei rendőrség vezetője a USA Today magazinnak.

A rendőrségi vizsgálat szerint a nőt eltűnt személyként keresték, és a texasi Longview megyeszékhelyről származik. Az áldozatot a mentést követően kórházba szállították, a hatóságok az ügy lezárásáig további információkat nem közölhetnek.

Magyarországon is előfordult korábban, hogy vízbe gurult járműveket kellett kimenteni. Tavaly szeptemberben Tökölnél került a Dunába egy Tesla Model X, melyet néhány nappal később sikerült kihalászni.

Depositphotos