Mit mondjak, én bármelyiket elfogadnám.
Szaúd-Arábia hemzseg a szuperkocsiktól, ami nem meglepő, az arab ország dúskál a lóvéban az olajnak köszönhetően. November 22-én a ritka verdák egy része kalapács alá kerül, az eseményre az ország fővárosában, Rijádban kerül sor.
Ezek az autók már önmagukban nagyon drágák, de az értéküket csak növeli, hogy nagyon kevés kilométert futottak a legyártásuk óta, vagyis szinte tökéletes állapotban várnak arra, hogy egy gyűjtőnél kössenek ki.
A licit egyik legerősebb darabja a 760 lóerős Pagani Zonda Riviera, amelynek a motorházteteje alatt egy 7,3 literes, V-12-es motor dübörög. Nincs szégyenkeznivalója az Apollo Sportnak sem, a német szuperkocsi volt az egyik utolsó modell, amit a Gumpert legyártott (a cég 2013-ban ment csődbe). Az Apollo Sportot egy átdolgozott 4,2 literes, V8-as hajtja előre, ami a turbófeltöltőinek köszönhetően 800 lóerőt ad a sofőr kezébe.
Igazi ritkaságnak számít a ZeroUno is, amelyből mindössze 10 darab létezik a világon. A járgányban egy 5,2-literes, V-10-es motor gondoskodik az aszfalt felgyűréséről. A ZeroUno a 610 lóerős erőforrásnak köszönhetően 3,2 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, a végsebessége pedig 330 km/h körül van.
Az árverésen tiszteletét teszi majd egy Ferrari LaFerrari, de egy zöldre festett Bugatti Chiron Sport is szerepel a kínálatban. Azoknak a gyűjtőknek sem kell szomorkodniuk, akik a régmúlt idők szuperautóiba szerelmesek, ők minden bizonnyal a Ferrari Dino, Mercedes-Benz 300SL páros valamelyikére repülnek majd rá.