Csa Sza-szun 2005 áprilisában kezdte a folyamatot, az írásbelije 780 kísérlet után sikerült.
Elképesztő történetet közölt a Mirror című brit lap internetes kiadása. A dél-koreai Csa Sza-szun 960 próbálkozás után szerezte meg a vezetői engedélyét.
A hölgy 2005 áprilisában tett először kísérletet az írásbeli teszt megírására, majd a következő 3 évben minden hétköznap újra próbálkozott. Itt már 780 vizsgaalkalomnál tartott.
Később csak hetente kétszer tesztelt, majd egy szép napon sikerrel vette ezt az akadályt. Ekkor következett a gyakorlati vizsga, ezt meghökkentő módon már a 10. alkalomra teljesítette.
Így jött ki összesen a 960 próbálkozás. A dél-koreai hölgy a hírek szerint átszámítva 4,7 millió forintnak megfelelő összeget költött a jogosítvány megszerzésére. Csa Sza-szun egy zöldséges vállalkozást üzemeltet, a vezetői engedélyre a munkája miatt van szüksége.
A hölgy a Csonbuk Autóiskolában vette az órákat, oktatója megkönnyebbült, amikor hallotta a sikeres vizsga hírét.
„Amikor végre megszerezte a jogosítványát, mindannyian őt ünnepeltük. Ölelgettük, még virágot is vettünk neki. Hatalmas teher került le a vállunkról. Nem mertük megmondani, hogy hagyja abba, mert újra és újra visszatért” – fogalmazott az oktató.
A rekordmennyiségű próbálkozásnak köszönhetően Csa Sza-szun helyi celebbé vált, még egy Hyundai reklámban is szerepelt. A koreai autógyártó egy vadonatúj autóval is megajándékozta a hosszú idő után jogosítványt szerző hölgyet.
A történet ugyan már 15 évvel ezelőtti, a Reddit közössége a héten ismét felkapta, és érdekes reakciókkal illette a különös esetet. Ketten is írták, hogy nem szabadna vezetni engedni olyasvalakit, akinek ennyi próbálkozásra van szüksége a jogosítvány megszerzéséhez. Mások pozitívabban álltak a kérdéshez, és a koreai hölgy kitartását méltatták.