2021. szeptember 29. | 09:07

Akio Toyoda szerint a valódi ellenség a szén-dioxid, a környezetvédelmi célok eléréséhez pedig nem feltétlenül kell kinyírni a belső égésű motorokat.

Ahogy az oldalunkon korábban közzétett beszámolókból is kiderül, a Toyota nem feltétlenül a tisztán elektromos járművekben látja a közlekedés jövőjét. A japán vállalat vezérigazgatója, Akio Toyoda sem rajong a villanyautókért, szerinte ugyanis a gyártóknak nem szabadna mindent egy lapra feltéve tervezniük. A Toyota első emberét számos kritika érte, ő azonban továbbra is kitart álláspontja mellett.

Akio Toyoda a Japán Automobil Gyártók Szövetségének rendezvényén figyelmeztette a japán kormányt, hogy a 2050-re kitűzött teljes karbonsemlegesség súlyos károkat okozhat az ország gazdaságának.

„A karbonsemlegesség elérésében a szén-dioxid a legnagyobb ellenség, nem pedig a belső égésű motorok. A célok megvalósításához gyakorlatias és fenntartható kezdeményezések kellenek, melyek megfelelnek a különböző országokban és régiókban felmerülő helyzeteknek” – fogalmazott a Toyota vezérigazgatója.

A japán autógyártó ennek megfelelően a hibrid, plug-in hibrid és hidrogénhajtású autókban látja a megoldást. A túlságosan hirtelen erőltetett elektromos átállás Japánt, valamint a világ többi részét is érzékenyen érintheti.

„Japán egy olyan ország, mely nagymértékben az exportra támaszkodik. A karbonsemlegesség és az elektromos átállás akár a munkaerőpiacra is negatív hatással lehet. Néhány politikus szerint az összes járművet elektromosra kell cserélni, a hagyományos gyártási eljárások felett pedig eljárt az idő. Ezzel nem értek egyet. A japán emberek életének és munkájának megvédése érdekében a jövőbeli célkitűzéseket az eddig elért eredményekhez kellene igazítani” – tette hozzá Akio Toyoda.

Japánban a hazai vállalatok körülbelül 10 millió járművet gyártanak évente, ebből 5 milliót visznek ki az országból. Akio Toyoda szerint ez a mutató hamarosan évi 8 millióra csökkenhet, és ezek az autók kivétel nélkül belső égésű motorral lesznek felszerelve. Amennyiben ezeket a járműveket a következő 5-10 évben több piacról is kitiltják, a japán autóipar súlyos problémákkal lesz kénytelen szembenézni, ami akár 5,5 millió ember munkájának elvesztéséhez is vezethet.