2022. május 14. | 02:01

Az eset az angliai Darlingtonban történt. A helyi hatóságok próbáltak kapcsolatba lépni a jármű tulajdonosával, ő azonban nem volt elérhető.

Annak rendje és módja szerint az Egyesült Királyságban található Darlingtonban figyelmeztették a lakosságot, hogy két napon keresztül útfelújítást végeznek egy adott utcában, így legyenek kedvesek erre az időre szabadon hagyni a munkaterületet. A tevékenység helyét bójákkal is kijelölték, ám egy szürke BMW tulajdonosa nem kapta meg az üzenetet, így a munkások körbeaszfaltozták az utat az autó körül, a BMW által elfoglalt területet viszont érintetlenül hagyták.

Az utcán hagyott járműről készült fénykép bejárta a közösségi médiát, a hozzászólók pedig nem kímélték a figyelmetlen tulajdonost. Egyikük azt írta, hogy a munkásoknak be kellett volna aszfaltozniuk a BMW-t, míg mások jóhiszeműen azt feltételezték, hogy az illető elutazott, vagy éppen kórházban ápolják. Volt olyan is aki elvontattatta volna az autót a helyszínről, a költségeket pedig a tulajdonossal fizettette volna meg.

A szóban forgó utca Darlington vasútállomás közelében található, és itt egyébként ingyenes a parkolás. A hozzászólók közül akadt olyan is, aki ezt az aspektust is megemlítette.

„Mivel a szóban forgó jármű egy korlátozásktól mentes övezetben parkol, nem áll módunkban intézkedni a tulajdonosa ellen. Próbáltuk felvenni vele a kapcsolatot, eddig sikertelenül. Az útfelújítási munkákat az autó körül elvégeztük, az alatta lévő terület kimaradt, a befejezésre a jármű eltávolítását követően kerülhet sor, ami plusz költségeket jelent az önkormányzat számára” – mondta a helyi hatóságok szóvivője.

Nyitókép: Pixabay