2023. október 17. | 07:20

Amit a mérnökök fáradságos munkával kitalálnak egy adott problémára, azt a gazdag felhasználó elfecsérli saját szórakoztatására.

Az autógyártók csúcsmodelljei nem csak azért léteznek, mert jól mutatnak a gazdagok garázsában, hanem mert általában olyan jövőbe mutató technikát és formanyelvet kapnak, amik meghatározzák az adott márka következő éveit az olcsóbb modellekre vonatkozóan is. A Mercedes-Maybach GLS a legek között is komoly szintet képvisel, ám vannak, akiknek ez is csak egy autó - nálunk korábban rendszeresen szerepelt a legdrágább, Magyarországon kapható használt autók listáján.

Nem állítjuk, hogy minden extra egytől egyig nélkülözhetetlen, de van az a helyzet, amikor a leginkább feleslegesnek vélt kiegészítő is jól jöhet. Ilyen a GLS 600 luxusterepjáróba került Free Driving Assist névre keresztelt funkció, amely a laza, könnyen süppedő - például homokos – talajon hivatott segíteni a monstrum elindulását.

A zseniális, ám az autó értéke és kinézete miatt minden bizonnyal felesleges extrát (hiszen ki használná a sivatag közepén az újonnan legkevesebb 78 millió forintba kerülő SUV-t terepralizásra?) komoly mérnöki munkával rakták a GLS 600 alá, valószínűleg semmiképp sem azért, hogy egyesek nagyzolási mániájuknak hódolva szórakoztassák az utca emberét. Márpedig az alábbi videón a tükörsima aszfalton élvezkedik vezető és utasa egy ilyen fel-le ugráló kocsiban.

Eredetileg az Airmatic légrugós rendszert használó funkció a fel-le mozgásból következő hirtelen terhelésadást és -elvételt váltogatva érné el, hogy enyhe gázadás mellett a legmélyebb homokból is ki tudjon kapaszkodni. Persze az olyan városi környezetben, ahol több ember van az utcán, mint homokszem, más értelme is van az extrának: jól mutat a ritmusra pattogó autó, azaz garantált a figyelemfelkeltés.

A legutóbbi ilyen Mercedest Monaco utcáin kapták lencsevégre, ahogy a kocsisorból amúgy is kiemelkedve éppen „tornázik”. Még az épp ott szolgálatot teljesítő rendőr figyelmét is felkeltette. Habár nem tudjuk, mit szólt pontosan a biztosúr a mutatványhoz, egy darabig nem pattogott tovább a GLS 600.

A közönségnek persze láthatóan tetszett a közel 2,8 tonnás SUV mozgása, így nem sokkal később folytatódott a műsor. Viccesnek hat egy ekkora járgány légiesen könnyű mozgása, ám ne feledjük el, hogy a Mercedes-Maybach GLS 600 minden, csak nem vicc: 4,0 literes, duplaturbós V8-as benzinmotorja 558 lóerő mellett 729 Nm csúcsnyomaték leadására képes, ami mellé némi elektromos rásegítés is jár, így méretei és tömege ellenére 4,9 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára.

Kívülről sem gyenge, de belső terét járja át igazán a luxus. Sofőrös autónak álmodták meg, így a kényelem a két hátsó ülésen utazók számára az igazi: hatalmas fotelek fogadják az automatikusan előbújó fellépőn keresztül beülőket, de nem maradhat el a pezsgős készlet és a hűtőszekrény sem, hogy a teljes multimédiás képességeket ne is említsük.

Depositphotos