Durva méregzsák készül a Toyotánál

Frissítve:
2018-11-02, 16:22

A Toyotánál az utóbbi években egyre inkább úgy néz ki, hogy élvezhető autókat is gyártanak a papás-mamás autók mellett

Miután leállították a Supra gyártását, a Toyota, mint márka 10 éven keresztül mást jelentett, mint előtte: izgalmas autók helyett megbízható négykerekűeket (ez alól talán kivétel a Celica, de hát... az is kihalt).

Persze miért is kárhoztatnánk ezért őket, amikor még így is a világ legnagyobb autógyártója volt a Toyota sokáig, tavaly taszította le őket a dízelbotrány ellenére a Volkswagen-konszern.

De ahhoz, hogy a Volkswagen átvehesse a vezetést, nem 2016-ban kell keresni az okokat, hanem korábban, ugyanis a szürke paletta most kezdett „beérni”. Hiába dobták piacra a japánok 2012-ben a GT86-ot, ami eszméletlen jó élményautó, még mindig inkább kuriózumnak számít az utakon, frissessége miatt nem ez az első típus, amit a vásárló választana a bevált élményautók helyett.

Toyota GRMN a Genfi Autószalonon

Újgenerációs japán formatervezés, sportosabbra véve (Forrás: www.topgear.com)

Most viszont megmutatja az igazi foga fehérjét a japán szamuráj, ugyanis egy GT86-nál is erősebb Yarison dolgoznak a mérnökeik, amit a Genfi Autószalonon mutattak be. Jó, van ennél is durvább Yaris, de a 2017-es Yaris WRC-t nem fogják túlszárnyalni, de teljesen más egy versenyre összerakott 4 turbós 375 lóerős vadállat, mint egy sorozatgyártott megvásárolható utcai autó.

Toyota GRMN belső

Az egész belső tér a sportosságra van hangolva, de a közönségnek még szoknia kell majd, hogy Yarisban is lehet combtámaszos sportülés (Forrás: www.topgear.com)

Ugyanaz a szakmai gárda, akik korábban a GT86-on munkálkodtak, most a következő durvított Yaris-változaton, a GRMN-en dolgoznak, amivel nem kisebb célt tűzött maga elé a Toyota, mint a hot-hatch kategória csúcsát. A hot-hatchekről az embernek talán a mostanában legnépszerűbb jut az eszébe, a Ford Fiesta ST, de Stijn Peeters projektvezető világossá tette:

„A Ford Fiesta ST egy nagyon jó autó, de tulajdonképpen lejjebb van pozícionálva a kategóriában. Mi a kategória csúcsán akarunk lenni. Sokkal radikálisabbak akarunk lenni.”

Merész kijelentések, de ha tényleg meg akarják valósítani, akkor olyanokat kell letaszítaniuk, mint a Peugeot 208 GTI, vagy a Renault Clio Trophy-t, de ha megvalósítják amit szeretnének, simán van esélyük erre. Ugyanis az GRMN-be egy 1.8-as turbós benzinmotort tesznek bele, 6 sebességes manuális váltóval. A teljesítményről egyelőre nincsenek konkrétumok, de valahol 220 lóerő körül lesz várható, amivel 6 másodperc alatt tudja hozni a 0-100 km/h-s gyorsulást, a végsebessége körülbelül 225 km/h lesz.

Toyota GRMN hátul

Ha valaki csak hátulról pillant rá, akkor is biztos lehet benne, hogy ez nem az a Yaris, amivel anyuka viszi a csemetéket óvódába-iskolába (Forrás: topgear.com)

A Yaris GRMN tömege 1100 kg a tervek szerint, ezzel a háromhengeres Ford Fiesta ST-nél is könnyebb lesz, miközben 30 mm-rel lesz alacsonyabb az átlagos Yarisnál, és hogy biztosabb legyen a megállás, a Yaris Hybrid nagyobb fékjeit fogja megkapni.

Mielőtt még mindenki nagyon beleélné magát, egyelőre a Toyota csupán 1000 darab legyártását tervezi a Yaris GRMN-ből, amit nagyon remélem, hogy a sportos Toyoták iránti érdeklődés csak feljebb fog tornászni!

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Kapcsolódó írások

Toyota RAV4 2019
2018. november 16.
A fejlesztőknek annyira tetszett a végeredmény, hogy a RAV4 városi terepjáróból abszolút el tudnak képzelni egy versenybe illő kivitelt is.
2019. március 06.
A világ egyik legnagyobb Autószalonjára több gyártó is kihozta a jelenlegi Formula 1-es versenyautóját
Új Corolla ütközik a régivel. Túlélted volna?
2017. május 19.
Az autók biztonságtechnikai szempontból is forradalmi fejlődéseken mentek keresztül. De vajon egy új autóban nagyobb az esély a túlélésre?
Megjártuk a Budapesti Auto Show-t! - GALÉRIA
2017. október 27.
Az ötödik alkalommal megrendezett cégautó konferencia idén magával hozta többek között a Peugeot, BMW, Opel és a Nissan modelljeit is. De vajon mit tartogatott még a seregszemle?