A magyarok többsége autóval megy nyaralni, egy hosszabb út előtt pedig érdemes ellenőrizni az abroncsokat! Íme, néhány dolog, amit jó tudnod ezzel kapcsolatban.

Lassan tényleg beindul a nyár, legalábbis ami a meleget illeti, ennek pedig éppen ideje volt, hiszen a többség július második felében és augusztusan vakációzik. A magyarok közül sokan autóval kelnek útra, legtöbben a Balatonra, a Velencei tóra vagy a Tisza-tóra, de sokszázezren választják minden évben a horvát és olasz tengerpartot is, általában szintén kocsival. Hosszabb út előtt viszont érdemes rendesen felkészülni, aminek egyik fontos része az abroncsok ellenőrzése.

Az első dolog, amit meg kell említeni, hogy bár költséges a külön nyári és téli szett, érdemes mégis tartani mindkettőből, mert nem véletlenül gyártják ezeket. A nyári gumi a téli hidegben megkeményedik, a lamellái nem nyílnak szét megfelelően, de a bordázata is olyan, hogy havon vagy jégen azonnal megcsúszik vele az autó. Érdekes, hogy a téli abroncsok viszont melegben „üvegesednek” meg, érezhetően veszítve tapadásukból, zajosabbak és gyorsabban is kopnak, ráadásul többet fogyaszt velük az autó.

A téli-nyári abroncsokat a gyártók és forgalmazók szeretik lefitymálni, de ha nincs jég és hó, csak egyszerűen hideg az idő, ezek is jó szolgálatot tehetnek. Az Egyesült Államokban például kifejezetten kedveltek ezek. Ám ha valaki ilyet választ mifelénk, akkor el kell fogadnia, hogy ha leesik a hó, akkor bizony érdemes letennie a kocsit és egy ideig tömegközlekedéssel járnia. Ezt egyébként sok honfitársunk meg is teszi, ami érezhető ilyenkor az utak forgalmán.

Mikor kell gumit cserélni?

Nyaralás előtt persze a legfontosabb mégis csak az, hogy ellenőrizd a gumik állapotát, hogy nem csereérettek-e? A futófelület bordái közötti színes jelzőcsík vagy kidudorodás jelzi a kopottságot: ha ezek egy szintben vannak a bordák felszínével, akkor az abroncs profilmélysége már csak 1,6 milliméter, ami az előírt minimum.

Bár 1,6 milliméter az előírt legkisebb profilmélység, nem feltétlenül kell eddig várnod a cserével

 

Bár a rendőr csak ez alatt büntet, szakemberek szerint nyári guminál a 3 milliméter, míg télinél a 4 milliméter az a mélység, ami alá nem érdemes menni.

A változó nyomás hatása a gumira

Előfordul, hogy például padkázást követően az abroncs szép lassan ereszt, ami sok autós úgy orvosol, hogy tankolásnál mindig fúj bele egy kicsit. A dolog látszólag működik, ám valójában mégsem jó ez a megoldás, mert a változó nyomás csökkenti a gumi élettartamát. A hiba oka szerelők szerint legtöbbször az elöregedő szelep, a szakszerűtlen javítás vagy a rozsdásodó szélű felni, ami mellett lassan szivárog a levegő. Ezért jobb beugrani egy gumishoz, és rendbe tenni a kereket!

Ha túl alacsony a guminyomás

Amikor az abroncs futófelületének két szélén jelentkezik a kopás, vagyis a gumi „vállas”, akkor ez annak a jele, hogy sokat megy az autó alacsony guminyomással. Ilyenkor az abroncs jobban kopik, túlságosan felmelegszik, ráadásul az autó a nagyobb gördülési-ellenállás miatt többet is fogyaszt. Ehhez elég, ha a guminyomás csak 0,5 barral alacsonyabb az optimálisnál, ami szabad szemmel nem látható, ezért érdemes rendszeresen ellenőrizni a kerekeket. Egy felmérés szerint a magyar autósok 71 százaléka alacsony guminyomással jár. Legyél te a kivétel!

Ha a gumi futófelületén mélyedések vagy kitüremkedések vannak, azonnal szerelőhöz kell fordulni!

 

Szakemberek szerint az optimálisnál 10 százalékkal alacsonyabb nyomás ugyanekkora mértékben csökkentheti a gumi futásteljesítményben mért élettartamát. Ha a gumi nyomása 0,5 barra csökken, és így közlekedik vele valaki, akkor jó, ha tudja, ezzel bizony „meggyilkolja” a drágán vett abroncsokat.

Ha túl nagy a guminyomás

Amikor túl magas guminyomás, akkor a futófelület közepe van kitéve nagyobb terhelésnek, vagyis a belső sáv kopok erősebben. Ez csökkenti az üzemanyagfogyasztást, ám közben kisebb lesz az úttal érintkező felület is, vagyis csökken a tapadás, valamint a futómű is gyorsabban kopik.

A nyári melegben nő a guminyomás, ami akár veszélyes is lehet

 

Kánikulában különösen oda kell figyelni erre, mert a melegtől kitágul a levegő, emiatt pedig nő a guminyomás, ami egy egyébként is túlfújt guminál veszélyes lehet.

Miről árulkodnak az abroncs mélyedései, domborulatai?

Ha az abroncs futófelületén mélyedések vagy kidudorodások vannak, akkor semmiképp ne menj az autóval hosszabb útra! Ez tipikusan olyan dolog, amit azonnal meg kell mutatni a szerelőnek, mert ezt okozhatja a kerekek kiegyensúlyozatlansága, a felfüggesztés, a lengéscsillapító, esetleg a kormányrendszer hibája. Az átlós kopás helytelen centrírozásra éppúgy utalhat, mint alacsony nyomásra, ezért ilyenkor is érdemes felkeresni egy szervizt.