Fejleszd vezetéstechnikai tudásodat!

Közzétéve:
2018-03-04, 15:15

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Vezess biztonságosan! kampányának egyik legfontosabb célja, hogy felhívja mindenki figyelmét a vezetéstechnikai tudás fejlesztésének és szinten tartásának fontosságára.

2018-ban elsőként a márciusi - nem győzöm hangsúlyozni, teljesen ingyenes - tréningekre adhatók le a jelentkezések online űrlapon, 2018. február 26-ától. Az eseménysorozat a korábbi évek „Jól vezess!” programjához nagyon hasonló felépítésű: a márciustól júniusig összesen több mint ezer fő számára térítésmentesen biztosított képzéseken a vész- és konfliktushelyzetek felismerésére és azok elhárítására készítik fel a járművezetőket.

A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítanak a nemrégiben jogosítványt szerzett autósokra. Az ő esetükben ugyanis a gyakorlat és a tapasztalat hiányát gyakran tetézi túlzott kockázatvállalási hajlandóság, ami sajnos bizonyos esetekben súlyos baleseteket eredményezhet.

Fontos a gyakorlás a tudás megőrzése érdekében

A gyakorlás és a fejlődés fontos, tesztpályán erre van lehetőség

Ebben a kategóriában tavasztól a nyár elejéig 160 jelentkező vehet részt a hungaroringi Groupama Tanpályán tartandó vezetéstechnikai tréningeken. A csoportba életkori megkötés nélkül olyan gépjárművezetők tudnak jelentkezni, akik 12 hónapnál nem régebbi, de legalább 4 hónapos vezetői engedéllyel rendelkeznek. A következő két kategóriában a 60 év alatti személygépkocsi vezetők és a 60 év feletti szenior vezetők regisztrációját várják az összesen nem kevesebb, mint 400 helyre.

Európai Uniós adatok szerint a közlekedés résztvevői közül a motorkerékpárosok baleseti kockázata csökkent leginkább az elmúlt években, így ők a közlekedés egyik kiemelt résztvevői, akik több figyelmet érdemelnek. A programban ezért áprilistól a motorosok is elsajátíthatják a vészhelyzetek elhárítására szolgáló helyes technikákat. A már márciusban induló junior tréningeken 22 fiatal ismerkedhet meg szakemberek felügyelete és koordinációja mellett a biztonságos motorozás alapvető elemeivel.

A szakemberek hasznos tanácsait megfogadva jobb sofőr lehetsz

Szakemberek tanácsai sokat segítenek, nem csak melletted ülnek, hanem kívülről is néznek

A harmadik kiemelt célcsoport a hivatásos sofőröké, négy hónap alatt összesen 100 busz- és teherautósofőr mélyítheti el tudását a vezetéstechnikai képzésen. A Vezess biztonságosan! program szakmai koordinátora a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.  A jelentkezés részletes feltételei és az online regisztrációs űrlapok 2018. február 26-tól találhatóak meg a Hungaroring hivatalos oldalán.

Az elsőként elérhető márciusi időpontokat a regisztrációk beérkezésének sorrendjében töltik fel. A kimaradók sem esnek el végleg a lehetőségtől, hiszen a későbbiekben havonta új helyek nyílnak majd meg az érdeklődők előtt.

Forrás: 

Kapcsolódó írások

drivingcamp Zsámbék
2018. október 08.
Segíts te is az Álomszállító Alapítványnak, hogy valóra válthassák 150 ember álmát! Vagy, csak váltsd valóra munkatársaid vágyait és rendezz céges bulit a drivingcampen!
Biztonsági gyerekülések
2018. december 14.
Gréti és Atti körbenéztek, milyenek a modern gyerekülések és ki is próbáltak párat
Komoly változások várnak az autósokra a jövőben egy EU-s döntés nyomán
2019. április 18.
2022-től léphetnek érvénybe azok a módosítások, amik miatt már csak új biztonsági technológiával ellátott járműveket lehetne forgalmazni
Harley motorok menet közben oldalról
2019. április 03.
Végre itt a motoros idő, így a Harley egy teszthétvégével készül a motorozás szerelmeseinek