2017. augusztus 18. | 17:36

Hogyan lesz valaki három év alatt az ország egyik legnagyobb magazinjának újságírója, egy Dakar terepmotoros csapat és állati táplálékkiegészítőket gyártó cég sajtósa? Így!

Tóth Krisztián Márk 39 éves újságíró. Érdekes esete annak, hogyan kerül valaki a „másik” oldalra, hogyan lehet egy halandóból benzingőzzel fertőzött médiás. Krisztián egyszerű szimulátorversenyzőből küzdötte fel magát az ország egyik legnagyobb trendmagazinja, a Flyerz / Motor&Verda Magazin újságírójává, a Laller Dakar Team terepmotoros csapat és a Quebeck állati táplálékkiegészítőket gyártó cég sajtósává. Elmondása szerint az egész egy véletlen műve, önszántából soha nem ment volna a versenypályák közelébe. Egy játékon nyert VIP jegyes verseny után döntött úgy, nem akar csak a nézője lenni az eseményeknek...

Melyik volt az eddigi legszebb sportélményed újságíróként?

Az ötletem alapján szervezett közönségtalálkozó F-2-es versenyzőkkel. Az ott szereplő srácok szupersztárok, jó néhányan valamelyik Forma-1-es istálló tartalék-fejlesztő pilótái. Szürreális élmény volt, hogy azokat az embereket gyűjtöttük magunk köré egy délután erejéig, akiket egészen odáig csak a Sky Sport F1-es közvetítéseiben láthattam.
F2-es közönségtalálkozó

Miért pont a Formula-2 küzdelmei érdekelnek a legjobban?

Az újabban F-2 névre hallgató bajnokságban VALÓDI autóversenyzést láthatunk. Persze vannak más sorozatok is, ahol kemény küzdelem megy, de véleményem szerint az open-wheel, vagyis a formaautózás a sportág abszolút királya. És ebben a szériában tényleg nem spórolnak semmivel, „az alkatrész és az emberélet pótolható”. De a viccet félretéve, kevés taktika, annál több kerék a kerék elleni csata, vakmerő manőver és előzés zajlik folyamatosan a pályán. Olyan fajta küzdelem és vibrálás jellemzi ezt a bajnokságot, amit például a Forma-1 is egész biztosan el tudna viselni.

Kikkel találkoztál munkád során, akik nagy hatással voltak rád?

Sok inspiráló emberrel találkozhattam, mind hazai, mind nemzetközi motorsportos vonatkozásban is. Ha egy-egy embert kellene kiemelnem, akkor az a hazaiak közül Horváth Lajos „Laller” Dakar-terepmotorost mondanám, míg külhonból Daniel de Jong ex F-2-es versenyzőt kell mindenképp megemlítenem. Horváth Lajos eltökéltsége, a motorozás iránti megszállottsága vírusként hatott rám, míg a holland fiú közvetlensége és profizmusa lényegében megadta a kezdő lökést, és nap mint nap irányt mutat számomra.

Mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres sportújságíró legyen? - Jár-e valamiféle lemondással?

Felkészültség, tökösség, átlagon felüli kudarc és stressztűrő képesség. Sajnos a hazai közegben egyes emberek nem fogadják túl barátságosan az új hullámot. Hogy jár-e lemondással? Nos igen, jár! Elfelejtheti az ember a szabad hétvégéket és a munkaidő vége fogalmát - a média és a sportvilág forgataga ugyanis sosem pihen vagy áll le! De mielőtt valaki sajnálni kezdene, nekem ez volt (majdnem...) minden álmom! (nevet)
FMX

Volt-e olyan személy, aki nagy hatást tett rád az elmúlt időszakban?

Szerencsésnek vallom magam, mert időről időre olyan embereket sodor az utamba az élet, akik segítik a fejlődésem, hovatovább lehetőséget látnak bennem. Így volt ez a kezdeteknél, és ilyenek a mostani főnökeim is, akiknek innen szeretném megköszönni a belém vetett hitet és bizalmat.

Mit javasolsz azoknak akik hasonló területen szeretnének dolgozni?

Ha nem bírják a jó magyar mentalitást, tollat se fogjanak... Persze nem leselkednek minden bokorban olyan Trollok, akik a fiatalokra vadásznak, de az ember elméjébe a kellemetlenkedők beleégnek. Viszont extra erőt és motivációt kölcsönöznek az álmok eléréséhez! De ezt ők nem tudják. (kacsint) Ugyanakkor számos jóindulatú rutinos kolléga is van a pályán, akik igenis támogatják az embert egy-egy tanáccsal, fontos szíveséggel, jó szóval. Akik most lépnek az ösvényre, ilyen hiteles személyekkel igyekezzenek magukat körülvenni. Higgyenek magukban, törekedjenek a jobbra, járjanak nyitott szemmel és soha de soha ne adják fel az elképzeléseiket!
A Nagy Futam - Bottas autójával

Mesélj a jövőbeni terveidről, milyen témák inspirálnak jelenleg?

Elsősorban autó/motorsporttal foglalkozom, de ezen belül is azok az irányzatok keltik fel az érdeklődésem, melyek nagyon magas színvonalat képviselnek, de még nincsenek „agyonhypeolva”. Egyrészt ezen belül igyekszem megtalálni magam, másrészt muszáj lesz nyitni a népszerűbb témák felé is. Ilyen a Forma-1. Bármilyenek is legyenek a futamok, hiányolhatom én a hangot vagy a tankolást, a több küzdelmet a versenyekből, mégiscsak ez a szakma csúcsa. Megérett bennem egy elhatározás, hogy a következő esztendőtől oda koncentráljam a figyelmem. Idén az akkreditációhoz szükséges nívójú médiaháttér is már bőven összeállt, így itt az ideje a feljebb lépésnek. Ezenkívül kalandozni is nagyon szeretek, véleményem szerint azzal méretik meg igazán egy újságíró, hogy milyen mértékben meri átlépni, elhagyni a komfortzónáját. Legújabban egy ebek számára táplálékkiegészítőket gyártó, az állati versenyszférában is jelen lévő cég sajtóügyeivel kezdtem el foglalkozni, amit nagyon élvezek! Szívesen teszek ilyen-olyan „kihágásokat”, különösen kedvelem a zenei és kulturális riportokat. Mozgatja a fantáziám a rádió és a mozgókép világa is. Nemrégiben felkérést kaptam egy filmes szereplésre, ahol egy nagyon izgalmas és hiánypótló projekt részese lehettem! Ezt a vonalat is szeretném erősíteni.
Forgatáson a Budapesti Race Centerben

Milyen eseményekre szeretnél eljutni a jövőben és miért?

Legfőképp a nagy autósport bajnokságok külföldi versenyhelyszínei dobogtatják meg a szívem. Volt már szerencsém a környező országok pályáin megfordulni, azonban nagyon kíváncsi lennék egy belga, angol, monacói nagydíjra, hogy az ottani közönség hogyan viszonyul a száguldó cirkuszhoz, vagy például annak F-2-es betétfutamához. De egy Dakar rallye is elképesztő lehet közvetlen közelről. Ez is cél, azonban nem szabad felejteni a kiinduló pontot, és a lehetőségekhez mérten populárisabbá kell tenni az itthon rejtve maradó benzingőzős eseményeket.

Mi a szakma célja számodra?

Adni és kapni. Egyéni szemszögből rávilágítani a dolgokra, az eseményekre, ha kell akár a széllel szemben is. Mindeközben kiélvezni a pillanat varázsát, és nem felejteni, hogy ez mégiscsak egy sport, egy játék!

Az objektív tájékoztatást, vagy a számodra fontos dolgokat helyezed előtérbe és érvelsz mellettük?

Magyarországon sajnos rendkívül kis igény mutatkozik az objektivitásra manapság. Ettől még természetesen minden erőnkkel törekedni kell rá, sőt kötelességünk így tenni! Az emberek zöme rajong a súlytalan csillogásért, nem képes meglátni vagy értékelni a „valódit”. Írni nem munka, sokkal inkább szenvedély, egyfajta hitvallás. Hogy egy rossz hasonlattal éljek, tartani kell a lámpást valakiknek. Nem vagyok naiv és nem gondolom, hogy tőlem fog beragyogni ez az út, de azért igyekszem fokozni a körülöttem levő fényt. Azt gondolom, ami számomra fontos és értékes, abban másnak is sikerülhet megtalálni a számításait.
David Coultharddal

  Az interjút készítette: Porkoláb Bence