Jól beparáztatták a magyar autósokat!

Közzétéve:
2018-05-22, 15:03

A frászt hozta sok autósra az a múlt heti hír, miszerint május 20-a után az autók műszaki vizsgalapját is elkérhetik a rendőrök igazoltatáskor.

Az autósokra joggal hozta rá a frászt a dolog, hiszen a megjelent cikkek arról szóltak, hogy május 20-tól, azaz múlt vasárnaptól a rendőrök elkérhetik igazoltatáskor nem csak a forgalmi engedélyt, hanem a műszaki vizsgálati bizonyítvány nevű dokumentumot is. Remek hír a hosszú hétvége előtt, hiszen tegye fel a kezét, aki hallott ilyen papírról, ám ha hallott is róla - ami szerintem önmagában sem kis szó -, akkor elő tudja varázsolni hamar a fiókból. Szerencsére az egész mindössze egy újságírói félreértés volt, amit sok médiamunkásnak a mai napig nem sikerült tisztáznia a fejében.

Közúti ellenőrzés

Ezért most rendbe teszem a dolgot, és hogy ne legyen semmilyen félreértés, rögtön ide másolom a rendőrség egyértelmű állásfoglalását, amit megmutathatsz a „hírlapi kacsának” bedőlt ismerőseidnek:

„…a rendőrség az ellenőrzések végrehajtása során 2018. május 20-át követően sem fogja a műszaki vizsgálati bizonyítvány bemutatását kérni.”

De honnan az egész félreértés?

Onnan, hogy valóban változott az Európai Unió más országaiból behozott autók műszaki vizsgáztatásának rendszere, amiről egyébként az Alapjárat maga is beszámolt már hónapokkal ezelőtt, de nem úgy, ahogy ezt páran gondolni vélték.

Május 20-a után az EU-s országokból behozott autók egyszerűsített magyarországi forgalomba helyezésekor – amikor az autónak van a magyarral harmonizáló forgalmi engedélye és honosítható műszaki vizsgája – nem elég a műszaki vizsga meglétét igazoló pecsét, hanem be kell mutatni az autó műszaki bizonyítványát is, ami tulajdonképpen a legutolsó műszaki vizsgáról szóló hivatalos papír. Ez nem nagy dolog, vizsgáztatáskor ezt eddig is elkészítették, csak a magyar hatóságok nem kérték el az egyszerűsített forgalomba helyezéskor.

Ezt értelmezték úgy páran, hogy a dokumentumot a rendőrök is látni akarják, ami teljes képtelenség. Már csak azért is, mert amikor a rendőr megállít egy autót, akkor a rendszám alapján minden fontos adatot lekérhet a központi adatbázisból, így nincs szüksége a jogosítványon és a forgalmin kívül más iratra. Nem is ezért vezették be most be ezt a szigorítást, hanem azért, mert a 2009-ben bevezetett könnyítés után sokan visszaéltek a helyzettel, és lopott autókat legalizáltak ily módon.

Persze akkor sincs semmi veszve, ha egy EU-s import autónál nincs meg a műszaki vizsga adatlapja, de ilyenkor egyedi forgalomba helyezést kell kérni, ami drágább és hosszabb ideig tart. Ezért érdemes vásárláskor elkérni, mégpedig ott, ahol az autót veszed!

Forrás:

Kapcsolódó írások

Lerobbant autó
2019. február 12.
Mutatok néhány hasznos oldalt, ahol ellenőrizheted a kiszemelted előéletét