Többszázezer autóalkatrész és autós kiegészítő érhető el az Amazonon!

Az Amazon a világ legnagyobb online áruháza, ahol több százezer autóalkatrész és kiegészítő közül választhatnak a betérők. Akinek van autója, az tudja, hogy valósággal eszi a pénzt, mert mindig van költeni való rá. A tankolás, az olajcsere, az új abroncsok, a rendszeres klímatisztítás egyenként is komoly tételek, nem beszélve az olyan váratlan dolgokról, mint amikor a szervizben kell tíz- vagy százezreket otthagynod. Szükség van kellékekre és kiegészítőkre is, mint a szélvédőmosó folyadék, az illatosító, vagy éppen a nyári szezonban aktuálissá váló tetőcsomagtartó, kerékpártartó és tetőbox. Ezek között vannak filléres és komoly összegekbe kerülők, ezért egyáltalán nem mindegy hol, mennyiért sikerül megvásárolnod ezeket. A világ legnagyobb online áruházának, az Amazonnak a kínálatában néztem szét, hogy kiderüljön, mit talál itt egy autós. A német Amazonon kutakodtam, mert magyar oldal egyelőre nincs, és itt a legtöbb kereskedő szállít Magyarországra is. Ha eddig ódzkodtál az internetes vásárlástól, akkor érdemes ezen túllépned, mert ahogy látni fogod, itt igazi árubőség fogad, ráadásul egészen jó árakba is bele futhat az ember.

Autógumik, felni és dísztárcsák

Nem kell sokat keresgetni ahhoz, hogy az ember lássa, az Amazon kínálatát akár egy komoly autósáruház is megirigyelhetné, mert itt aztán tényleg van minden. Abroncs vásárlás előtt például neked sem biztos, hogy eszedbe jutna az Amazonra jönni, ami azonban hiba, mert csak személyautóra 20 ezer találatot dob ki a kereső. A választék pedig elképesztő! Egyfelől itt van az összes népszerű gyártó sok-sok abroncsa, de olyan, idehaza jószerivel ismeretlen márkával is találkozhatsz, mint például a laoszi Fortune.
Nagyon sok fajta felniből lehet választani az Amazonon

Az Amazon különlegessége, hogy itt tényleg minden féle járműre van abroncs a golfautóktól a traktorokon át egészen a teherautókig, de akár drifteléshez való gumit is vásárolhatsz, ha éppen a gumifüstölés a hobbid.    Dísztárcsák, felnik is vannak bőven, ez utóbbiak között megtalálni egy sor autógyártó termékét (Audi, Fiat, Mercedes-Benz, Bentley, Ford, Fiat, Alfa Romeo stb.), de American Racing, CMS, Cobra és Diewe felnik is kaphatók.    Tetőboxokból is hatalmas a választék, végre nem csak a nálunk mindent uraló Thule dobozaival (de persze ezekből is van bőven), illetve néhány olcsóbb modellel találkozhat az ember, ráadásul a merev, műanyag cuccok mellett a puha tetőkofferekből is nagy a választék. Ez utóbbiak ára 15 ezer forint körül kezdődik.

Kerékpártartók és csomagtartók

A kerékpáros kiegészítők választáka is elképesztő, de ezt a szegmenst egyértelműen a Thule uralja. Vannak vonóhorgos verziók, amelyekre akár négy kerékpárt is fel lehet legózni (aki már tett fel ennyi bringát fel egy tartóra, az tudja, hogy milyen nehéz ezeket összeilleszteni), de a tetőcsomagtartóra és az autó hátuljára felerősíthető megoldásokból is van bőven. Tetőcsomagtartóból is komoly a választék, ráadásul ezek között néhány egészen kedvező árú is akad, így, ha ilyet keresel, mindenképp érdemes szétnézni itt is vásárlás előtt.

Szőnyegek és üléshuzatok

Autóba való szőnyeget azért nem könnyű venni, mert bár néhány típusba az univerzális cuccok is egészen jól passzolnak, az ilyenek többnyire nem illeszkednek rendesen. Persze az Amazon is tele van ilyen „minden modellbe jó” portrékákkal, ám emellett szinte minden modellhez találni gumi- és textilszőnyeget, vagy éppen csomagteret védő kárpitot, mégpedig évjárat megjelöléssel, ami garancia a méretpontosságra. 

Kutyás kiegészítők

Akinek nincs kutyája, az minden bizonnyal meglepődik majd a kutyás autós kiegészítők cunamiján, de akinek van, az tudja, hogy ezek bizony szükségesek a mindennapokban. Praktikus darab például a hátsó és az első ülések között kosárként rögzíthető ülésvédő, ami nem csak az autót kíméli, de a házikedvenc kényelméről és biztonságáról is gondoskodik. Kisebb testű kutyáknak egyszemélyes kutyaülés is kapható, ezek között bőrből készült luxuskivitelű is akad.
Bőr kutyaülés

Hasznos a csomagteret a hátsó üléssortól elválasztó, utólag beszerelhető rács is, ami biztosítja, hogy a kutya ne tudjon menet közben előre mászni az utastérbe, ami veszélyes szituációkhoz vezethetne. Hasonló a funkciója az első ülések háttámláira kifeszített hálónak is, ami a mindig kíváncsi házi kedvenceket a hátsó ülésen tartja.

Apróságok autóba

Felsorolni is nehéz, mennyi autós apróságot lehet kapni az Amazonon. Kormányra húzható huzat, napellenző, szivargyújtóról működő hűtőláda, eladásjelző háromszög, autós szerszámkészlet, légfrissítő, alkoholszonda (ha biztos akarsz lenni benne, hogy már vezethetsz), vízálló autóponyva, menyétriasztó, vagy éppen csomagtartóba rakható rendező is van az Amazonon.
Filléres optikai tuning színes matricával

Talán kevesen tudják, hogy nagyon sok autó típushoz lehet nyers slusszkulcsot kapni (üres ház plusz a kulcs rész), ami jól jöhet, ha mondjuk valakinek csúnyán kopott vagy törött a nyitója.

Hifi és infotainment

Aki fejegységet venne az autójába, annak az Amazonon feltétlenül érdemes szétnéznie, mert itt hagyományos zenelejátszó (rádió, CD, USB), nagy kijelzős infotainment rendszer egyaránt van, mint ahogy szivargyújtóba dugható FM transmitterből is több változat kapható. (Ezzel a mobilodat tudod összekapcsolni az autórádióval, így bárhol hallgathatod kedvenc zenéidet.) Tízezer forintért GPS nyomkövetőt is vásárolhatsz, amit elrejthetsz az autóban, így a mobilon bármikor megnézheted, hogy a kocsid merre jár. (Mondanám, hogy ez kizárólag a tolvajok ellen hasznos, de biztos vagyok benne, hogy sok családtag is kémkedik egymás után ilyen kütyüvel.)
GPS nyomkövető

Hasznos a wifis diagnosztikai eszköz is, amit az autó OBD2 csatlakozójához kell illeszteni, hogy azután bluetooth kapcsolaton keresztül kommunikáljon a mobilalkalmazással, amin a motor paraméterei folyamatosan nyomon követhetők.

Hasznos holmik gyerekeknek

A gyerekek híresen rosszul bírják az unalmat, egy sokórás út pedig igazi rémállom nem csak nekik, hanem a felnőtteknek is, akik velük vannak. Ezért aztán érdemes lefoglalni őket, játékokkal, esetleg egy tablettel, amin például mehet a kedvenc meséjük.
ülésre szerelhető rendező

Ehhez remek ülésre erősíthető rendezőket lehet kapni, amelyekben a kulcsnak, a tollaknak és füzeteknek, az apróbb játékoknak és persze egy tabletnek is van hely. Ilyenből van persze kisebbeknek és nagyobbaknak való, fiús és lányos egyaránt.
Az Amazonon minden korú és súlyú gyereknek találni biztonsági gyerekülést

A gyerekekkel kapcsolatos másik, legalább ennyire fontos dolog a biztonság, amihez persze jó minőségű, a gyermek méretének és súlyának megfelelő biztonsági gyerekülés is kell. Ezekből a nagy a választék a babakortól használt hordozóktól egészen a nagyobb srácoknak való ülés magasítókig. Forrás: Amazon