Króm hatás varázsütésre – Interjú a Chrome Style technologyval

Frissítve:
2018-09-18, 21:57

Egy egészen egyedülálló dolog született Budapesten, mely már külföldön is beköszöntött és egyre nagyobb teret hódít. Bemutatkozik a Chrome Style technology, interjú Bakó Krisztiánnal és Fónagy Dáviddal.

Hogyan kezdődött a Chrome Style története?

Chrome Style technology: Három évvel ezelőtt kezdődött minden. Egy másfajta felületkezeléssel foglalkoztunk, de az nem igazán jött be, szóval továbbgondoltuk. A vegyészcsapatunk támogatásával egy olyan termékegyüttest fejlesztettünk ki, aminek hatására rá kellett jönnünk arra, hogy ez a technológia sokkal többre hivatott, mint az eredeti elképzelés.

Autóipar, lakás dekoráció, fémre, fára, számos felületen alkalmazható, persze bizonyos feltételek teljesülése mellett. A gyártás elkezdése után számos partner jelentkezett, akik használni szerették volna a terméket és szerencsére az elmúlt időszakban már csak az a feladatunk, hogy a Chrome Style termékeit minél szélesebb körben megismertessük.

Krómozott alufelni a műhely előtt, szép tiszta és környezetbarát.

Csodaszép hatás a felniken

Meséljetek kicsit a termékről, pontosan mit is kap, aki a leendő ügyfeletek lesz?

Chrome Style technology: A technológiánk azért is különleges, mert 100%-ig magyar. Magyar a vegyészcsapat, magyar biztonsági lapokkal rendelkezik a termék és folyamatosan kutatjuk az újabb lehetőségeket. A termék egy vizes technológiájú, 100%-ban króm hatást visszaadó vegyi eljárás, mely színezhető is.

Az eljárás egyszerű, a megfelelően előkészített felületre egy speciális, két fejű szórópisztollyal két olyan vegyi anyagot juttatunk, mely teljesen króm hatást kelt percek alatt. Ez vizes alapon történik, nincs szükség fényezőkamrára, vagy pormentes helyre, csak ioncserélt, vagy desztillált vízre és a Chrome Style vegyianyagainkra. Ezek az anyagok tizenkilencszeresre vannak hígítva, nem maróak, nem savasak, környezetvédelmi előírásokat természetesen betartva, nagyon jól és biztonságosan lehet velük dolgozni.

Milyen területen tevékenykednek a cégek, akik vásárolják ezt az anyagot?

Chrome Style technology: Az autóipartól a dekoráción át a lakberendezőkig sokan használják.

Mit kell tudni a termék tartósságáról?

Chrome Style technology: A felületet lakkal kell védeni, nagyon jó a karcállósága. Annyira tartós, mint egy autó fényezése: nem örök, de ha valaki vigyáz rá, akkor sokáig élvezheti a hatást. Az előállítási és az anyagköltségek sincsenek az egekben, gazdaságosan lehet vele dolgozni, ezért is kiemelten érdekes a partnerek számára.

Más termékeket is sikerült fejleszteni? Van valami megszületőben?

Chrome Style technology: Van olyan termékünk, ami egy Chrome Style anyaggal hibásan elkészített „króm” felületet eltüntet. Nem kell csiszolópapírral vagy egyéb módszerrel kísérletezni a javításnál, ráfújod és mondhatni varázsütésre eltűnik a hibás felület. Vagy például speciális vizes bázisú tisztító folyadék és az eljárást követően használható fényesítő és hibajavító termékünk is létezik már.

Kupa, serleg és dísztárgyakat is lehet kezelni. Akár sárga és pink színben is.

Különleges színek is megvalósíthatók

Milyen marketingeszközeitek vannak a termék, termékek népszerűsítésére?

Chrome Style technology: Szerencsére minden adja magát, akkora az érdeklődés, hogy nemrég be kellett vezetnünk egy CRM-ügyfélkezelő rendszert, hogy átláthatóbb legyen az ügyfélszolgálatunk és mindent megfelelően tudjunk kezelni.

A három évvel ezelőtti induláshoz képest a teendőink megsokszorozódtak, nekünk az ügyfelek teljes körű támogatása, a folyamatos fejlesztés és az érdeklődők kíváncsiságának kielégítése épp elég feladatot biztosít. Hívtak minket sok helyre, hogy mutassuk meg a termékünk által elkészült tárgyakat, Olaszországba, AMTS-re, Alfa Romeo találkozóra stb.; de sajnos nem vettünk rajtuk részt. Nem azért, mert hitetlenek vagyunk, csak talán még ekkora nyilvánosságra nem állunk készen, de biztosan ennek is eljön az ideje.

Hogyan működik a folyamat partneri oldalról?

Chrome Style technology: Az anyagot értékesítjük és az azzal kapcsolatos betanítást valamint az állandó technikai támogatást végezzük. Eljön ide hozzánk az érdeklődő, kötünk egy szerződést, átadjuk a terméket és elviszi, onnantól használhatja, a lényeg, hogy szépen és jól dolgozzanak a partnereink és használják a termékeinket. Számos megyében van partnerünk és a környező országokban is. Ha valaki szeretné egy tárgyát króm hatásúvá tenni, akkor hívjon fel minket, vagy írjon nekünk a weboldalunkon keresztül és megadjuk a hozzá legközelebbre eső partnerünk elérhetőségét.

A Chrome Style család, számos vegyi anyag, mely sok célra hasznos lehet

A Chrome Style technology termékpaletta

Honnan várjátok a partnerek jelentkezéseit?

Chrome Style technology: Nem vagyunk annyira láthatóak, nem minden esetben szeretnénk elhúzni a vásárlókat az autóipar felé, éppen ezért szeretnénk rávilágítani a termékünk széles körben használhatóságára, mint kerámia, járólap, csempe, plexi, fa, szobrok. A weboldalunkon és a közösségi média oldalakon már több száz videónk van fent, így ott elérhetőek vagyunk, illetve személyesen is szívesen látunk bárkit. Bemutatjuk bárkinek szívesen a Chrome Style termékeink működését.

Jövőbeni terveitek, céljaitok?

Chrome Style technology: Folyamatosan fejlődünk, kísérletezünk új termékeken, ötletelünk és bízunk abban, hogy a munkánk megtérül.

Az interjút készítette: Porkoláb Bence

További autós hírek

Ahogy arról beszámoltunk, szörnyű tragédia közepette vesztette életét egy Magyar kamionsofőr Szlovéniában. Egy személyautó ütközött a szerelvénynek, majd az ütközés…

Olvasónktól kaptuk az információt, miszerint ma 11 óra magasságában egy Transporter hátsó ajtaja menet közben kinyílt. A járműben szabálytalanul szállított…

Olvasónktól, Károlytól kaptuk a felvételt. Kb. 130-cal haladtak még kora ősszel az M5-ös autópályán, amikor “fénysebességgel” elhúzott mellettük egy BMW.…

Egy autós lesodródott az útról és egy jelzőtáblának ütközött. A vezető életét vesztette, utasa megsérült – írja a police.hu Egyelőre ismeretlen…

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

Kapcsolódó írások

Lencsevégre kapták a Tesla kamionját
2017. október 05.
A nyilvános bemutató előtt sikerült lekapni a Tesla futurisztikus kamionját - ráadásul teljesen álcamentesen!
9 kérdés a magyar autógyártás hőskorából!
2018. február 25.
A magyar autógyártás hőskora a gőzkocsival kezdődött a 19. század végén. Legújabb kvízünkben 9 kérdés szerepel ebből a korszakból!
Autós állások márkakereskedőknél
2017. július 07.
Összeszedtem néhány magyarországi autó márkakereskedés, gyártó állásajánlatait! Aki érdeklődik az autók iránt és épp munkát keres, mindenképp nézzen körül itt!
Technikusi képzést indít a ThyssenKrupp!
2017. szeptember 05.
Jászfényszarun épül új tanműhely a német ThyssenKrupp konszern által, ahol világszínvonalú technológiákat ismerhetnek meg a tanulók.