2018. szeptember 27. | 13:29

Két nap alatt 12 ezer autót ellenőriztek a rendőrök, olyan sofőrök után kutatva, akik vezetés közben kihangosító nélkül telefonáltak, neteztek vagy SMS-eztek. Sok ilyet találtak!

Ké napos közúti ellenőrzést tartott a magyar rendőrség pénteken és szombaton, ahol az olyan járművezetőket igyekeztek kiszúrni, akik menet közben kézből telefonáltak. A kampány során összesen 12 314 járművezetőt ellenőriztek, közülük csaknem minden tizedik, pontosan 1123 ember akadt fenn a rostán. A dolgot szokás szerint a rendőrség most is előre bejelentette, de ezért sem lehetett meglepetés, mert az akció az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (Tispol) ellenőrzési terve alapján történt, aminek a „Figyelemmel az útra” nevet adta a magyar hatóság.

A kézben tartott telefonnal rajta kapott több mint ezer ember 10 ezer forintos helyszíni bírságra és 3 büntetőpontra számíthat, míg szabálysértési eljárásban 20 ezer forint lehet a büntetés. Ez azonban a nyugat-európai büntetési tételekhez képest nem is olyan vészes, a hvg.hu gyűjtése szerint például Spanyolországban 300 euró (98 100 Ft), Olaszországban 594 euró (194 000 Ft), Észtországban 400 euró (130 800 Ft) a bírság, Nagy Britanniában pedig bőven 300 ezer forint feletti összeggel vágják meg azokat, akik ezzel buknak le. Igaz, Ausztriában „csak” 25 eurót (8 175 Ft), Németországban 40 eurót (13 800 Ft) kóstál a kézben tartott telefon, viszont a franciáknál azt is 135 euróra büntetik, ha valaki félre húzódva, az út szélén mobilozik.

Felmerülhet sokakban a kérdés, hogy mi is számít mobilozásnak vezetés közben? Ezt a kérdést igyekszik tisztázni Dr. Kocsis Ildikó jogász egy cikkében, ahol konkrét eseten mutatja be a rendőrség és a bíróság véleményét. A KRESZ, vagyis az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet egyébként nagyon egyértelműen fogalmaz:

„A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat.”

Az egyik megbüntetett autós, aki nem fogadta el a büntetést, azzal védekezett, hogy valójában nem telefonált, mindössze azért vette kézbe a készüléket, hogy megszakítsa (kinyomja) a beérkező hívást.

Az ügy bíróság elé került, ahol kimondták, a kézben tartott mobiltelefon önmagában még nem volna szabályszegés, ahhoz a gépjárművezetőnek valamilyen funkciót használnia is kell, ez pedig lehet akár csak egy gomb nyomása. A beérkező hívás „kinyomása” éppen ezért szabályszegésnek minősül, így az autósnak végül el kellett fogadnia a kirótt büntetést.

De nem csak ezért érdemes betartod a tiltást, ugyanis a vezetés közbeni mobiltelefonálás bizonyítottan veszélyesebb, mint ittasan a volán mögé ülni. Ennek ellenére nekem az az érzésem, hogy a budapesti forgalomban szinte minden harmadik-negyedik autós piszkálja a telefonját, és talán emiatt olyan sok a koccanás, vagy a zöld lámpánál késve indulás. Ez utóbbi nekem egyébként a halálom!

MTI