2017. február 08. | 10:58

Évente 4-7 ezer autó tűnik el nyomtalanul hazánkban. A legtöbb autótulajdonos abból indul ki, hogy a tolvajnak is slusszkulcs kell a beindításhoz, pedig ez nem igaz.

A vagyonvédelem a közlekedő eszközök megóvására is kiterjed, hiszen ezek egyre jelentősebb értéket képviselnek. Az ellopott autókat gyakran rendelésre, alkatrészdonorként, vagy erőteljes átalakítást követően továbbértékesítés céljából kötik el. A lopott autókat akár 2 óra alatt is szétszedhetik. A legtöbb motornak már nincs száma, csak pár karakteres kódok, a kisebb alkatrészeket meg végképp nem lehet már azonosítani, főleg a japán autókban. Az autótolvajok módszerei közé tartozik például a távirányítós zárásblokkolás, amikor a bűnözők rádiófrekvenciás jeladókkal blokkolják a zárat, ami olyankor nem zárul be. Ellenőrizd a kilincs meghúzásával, hogy bezárult-e az autó, ha nem, akkor nézz körbe, ülnek-e gyanús alakok egy kocsiban, erősen figyelve az érkező autókat. Ha nem sikerül beindítani a kiszemelt autót, akkor legurítják, vagy eltolják 1-2 utcával lejjebb, és ott indítják be, vagy később visszajönnek felkészültebben. Esetleg eldobható telefonról trélert hívnak, és egy válós/szakítós sztorira hivatkozva elvitetik akár a saját címükre, komolyabb feltűnés nélkül. A lopott autók értéke a típus bevezetése után 6-7 éves korig folyamatosan csökken, 10 év felett az áruk nőni kezd, mert az utángyártott alkatrészek egy része silány és kellenek a méretpontos karosszériaelemek. Pont ezért a szép állapotú, 8-10 év feletti autók lopásveszélyeztetettsége sokkal nagyobb, mint az ütött-kopott daraboké. Ez minden típusra igaz a Suzuki Swift-től az E90-es BMW-ig.
Ne hagyjunk értékeket az autóban, főleg ne jól látható helyen!

 

Az autótolvajokat csak egyedi megoldásokkal lehet meglepni. A lopásgátlók terén van választék bőven, nézzük a legismertebbeket!

Üvegek gravírozása, utalások – Pár ezer forint Ez még nem nevezhető autóvédelemnek, inkább csak üzenet a tettre kész tolvajnak, hogy ne az én autómat vidd el, légyszi! Ez, amellett, hogy olcsó, gyors eljárással megoldható, és még ha egy tömegautóról van szó, annak az üvegeit is jó pénzért tovább lehet adni, feltéve, hogy nincs benne az üzenetünk vagy a rendszám, alvázszám valamelyike. Ilyen apró üzenetek lehetnek még a karate vagy ökölvívó szakosztály öntapadós matricái, vagy sokan rendőrségi igazolvány tokot „felejtenek” a szélvédőn. Vicces tanácsoknak tűnhetnek, de minden apró jelnek lehet pszichológiai jelentősége. Kormányzárak, váltózárak – Pár ezer forint Tímár László, a PTB Pajzs Technológia Kft. tulajdonosa szerint, az illegális eszközzel dolgozó, tapasztalt, megélhetési szinten autólopással foglalkozó tolvajok bármire képesek, bármit fel tudnak törni. Homoki Zoltán, a Contact Euro Kft. vezetője szerint a kispénzű autótulajoknak képes segítséget nyújtani egy profin beszerelt váltózár, de ő sem ezt ajánlja, a filléres kormányzárakat pedig semmiképpen. A váltózár és a kormányzár egy jelzés az autólopónak, hogy a tulajdonos foglalkozik valamelyest a vagyontárgyával. Már a hipermarketekben is vehetsz olcsó, egyszerű kormányzárat, ami a legamatőrebb tolvajokat már elriasztja a tettlegességtől. Viszont a védőeszközök hatása kérdéses, mert az eszköz hiába masszív, ha a zárja támadható. A váltózárak kinyitásához több idő és tapasztalat kell, automatikus váltóval a váltózár többet ér, kézivel kevesebbet, mert a váltórudazat vagy a huzalok mozgatásával berakható sebességbe a kocsi, vagy elhúzható kinyomott kuplunggal. Rejtett kapcsolók - 10-20 ezer forint A hagyományos nyomógombokat megtalálhatják a bűnözők. Viszont ha egyfajta aktiválási láncot szereltetsz be, például: jobb hátsó ablak gombját fel, kuplung be, 1-es gomb a rádión, megnehezítheted az autótolvajunk dolgát. Tímár szerint elég, ha a tolvaj ismeri az adott típus elektronikáját, kikerülve a rejtett láncot vagy kapcsolót, könnyedén be tudja indítani a gépjárművet. Homoki ellenben úgy véli, ha profin beszerelt ez a fajta blokkolás, akkor nem lehet probléma. Ez a fajta befektetés többnyire az átlagfizetésből élő tulajdonosokat jellemzi, luxusautókba nemigen alkalmazzák ezt a technikát. A kormány- és váltózárnál komolyabb a rendszer, megfizethetőbb, ügyesebb tolvajoknak is nagyobb fejtörést okoz, viszont a profi tolvajoknak csak tudás kérdése, hogy mennyi idő alatt lovasítja meg autónkat, ugyanis ők nem a kapcsolók helyét keresik, hanem a tiltást magát. Ha nem indul a motor, a bűnöző fülelni kezd, relék kattanását keresve, ami után tudni fogja, hogy hova nyúljon. Hangos és néma riasztók - 10-50 ezer forint Hiába a hangjelzés, zsúfolt utcán vagy parkolóban nem nézel körbe minden alkalommal te sem. Ez az egyik legnagyobb hátránya a szirénázó riasztóknak. Viszont visító járműben dolgát végző tolvajt sem látott még senki. Homoki úr olyan GPS-es nyomkövető rendszereket telepít, amelyek néma riasztásokat idézhetnek elő. Lényege, hogy ajtónyitásra vagy indítási kísérletre a GSM-rendszer riasztja a jármű tulajdonosát vagy a diszpécser-központot. Ez után hívhatod a rendőrséget vagy letilthatod autódat a távolból. Ez a rendszer társítható bármely előzőleg beszerelt rendszerhez, valamint lehetőséget ad arra is, hogy saját kezűleg fogjunk tolvajt. GSM/GPS alapú rendszerek – 30-300 ezer forint A Skyguard GSM/GPS alapú rendszere folyamatos, hatékony védelmet nyújt 24 órán keresztül, ami minden olyan történésről értesítést küld, ami lopásgyanús. Ebbe beletartozik az emelésérzékelés és a GSM blokkolási kísérlet is, illetve a Zrt. munkatársai akár ki is vonulhatnak az egyedül hagyott autóhoz. Viszont a GPS mélygarázsban nem működik, GSM frekvencia blokkolható. Ezek a rendszerek drágák az átlagautós számára, ráadásul havidíjasak is lehetnek. A jobb minőségű GPS-egységeknek valamely karosszériaelemben van a helyük, nem a műszerfalban. A kritikusok szerint a mechanikus elemek hiányában, ezek nem minősíthetőek járművédelemnek, mivel csak az autó helyének azonosítására szolgálnak. Mechanikus és elektronikus védelem együtt – 100-300 ezer forint A mechanikus és elektronikus rendszerek kombinációja tűnik a legjobb megoldásnak. Lehet variálni a váltózárat és a rejtett kapcsolókat is, természetesen kisebb összegért. Ezek közül a Pajzs a legismertebb, amely 97 ezer Ft plusz áfáért öt különböző csomagot kínál. A cég honlapján bárki, így a bűzözők is megnézhetik a Pajzs-rendszer alkotóelemeit, de Tímár szerint a kocsiba szerelve már képtelenek hozzáférni, nem tudják hatástalanítani. Ez tehát egy komplex, összetett rendszer, viszont komolyabban megterheli pénztárcát.  Tímár László szerint amióta ezt a rendszert bevezették, radikálisan lecsökkent a lopási kísérletek száma. A kísérleteké, mert állítja: soha egyetlen Pajzzsal szerelt kocsit nem loptak még el. Amennyiben bekövetkezik a legrosszabb, haladéktalanul tegyél rendőrségi bejelentést. Léteznek ma már társadalmi szerveződések is, amik segítséget nyújthatnak. Az egyik legmeghatározóbb az Autóvadász egyesület tevékenysége, akik lopott vagy rendőrség által körözött autókat is megtaláltak már, egy adatbázis segítségével.
A profi elkövetők mindig tudják, hova kell nyúlni!

Megtörtént események alapján olvasható még pár szituáció, amivel minden autótulajdonos találkozik, találkozhat. Érdemes ezekre is odafigyelni:

Csalás az autószervizben Ha lehetséges, csak leinformálható szervizbe vidd az autódat, és ha időd engedi, várd meg, amíg elkészül. Pár éve történt egy autószalonban, hogy az ott dolgozó szerelő titokban másolta a javításra leadott kulcsokat, de pár autó meglovasítása után lebukott, a GPS miatt. Autómosó Miközben gondos kezek takarítják autódat, további gondos kezek másolják le közben a kulcsodat, a chip-et kiveszik belőle és a gyújtáskapcsoló alá ragasztják, így könnyen indíthatóvá válik az új kulccsal is. Várd meg tehát azt is, hogy kitakarítsák autódat, és ne veszítsd szem elől a slusszkulcsot sem! Járó motor, bent felejtett kulcs Nem érdemes őrizetlenül hagyni az autódat, még pár percre sem, ráadásul járó motorral! A ház előtt, garázskapu, kerítés becsukása közben, bárki bepattanhat és elkötheti a verdát. Volt már olyanra is példa, hogy a bűnözők balesetet szimulálva állították meg az arra tévedt autósokat, akik a segítségnyújtás szándékával kipattantak autójukból, amit gyorsan el is kötött egy bűntárs, köszönhetően a bent felejtett kulcsnak. Autó eladás közben Meghirdetem autómat, érkeznek az érdeklődők. Elegánsak, kedvesek, az információcsere után jöhet a próbaút! A próba megtörténik, minden a helyén, kulcsot visszakapom, most még nem viszik el az autót, még megnéznek párat, aztán jelentkeznek. Nekem pedig fel sem merül, hogy egy másik ugyanolyan márkájú autó kulcsát adták vissza, az autómnak másnap pedig már csak hűlt helye marad. Forrás: