2023. július 20. | 09:02

A férfi megszegte a KRESZ-t, ennek következtében történt a baleset.

Még 2022. augusztusában szerezte meg a családapa a járművezetői engedélyét. Egy hónapra rá, szeptember 17-én délután a családjával útra kelt.

A férfi vezette az autót, Nagyhegyes irányába tartottak. A kocsi jobb első ülésén, gyermekülésben utazott az egyik csemetéje, a hátsó ülésen pedig a családapa felesége és másik gyermeke ült.

A baleset előtt a sofőr az elektronikus helymeghatározó készüléket nézte, amely a kocsi kardánbokszára volt rögzítve. Közben a jármű a bal oldali forgalmi sávba sodródott.

Az autó végül egy árokban kötött ki, majd egy fának csapódott. Az esetnek több sérültje is lett.

Az anya és az egyik gyermek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett. A másik kiskorú gyermek nyolc napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a balesetet.

Az eset kapcsán a Debreceni Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az autót vezető férfi ellen. Az ügyészség szerint a baleset a KRESZ be nem tartása miatt következett be.

A nyomozást a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság folytatta el. A Debreceni Járási Ügyészség a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlott ellen közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon.

A férfi várhatóan pénzbüntetést kap, és könnyen lehet, hogy határozott időre el is tiltják a közúti járművek vezetésétől. Hogy mi lesz a családapa sorsa, az csak később fog kiderülni.

Magyarország Ügyészsége