Sajátos módon tudta le a karácsonyi bevásárlás egy részét egy amerikai férfi.
Vannak, akiknek a karácsony nem a szeretet ünnepe, hanem csak egy listát látnak, tele nyűggel. Bár még akkor sem érthető, miért kellett ilyen aljas tetthez folyamodnia a videó főszereplőjének.
Egy Honda CR-V tulajdonosa megdöbbenve ment vissza autójához az amerikai San Mateo városában, miután fényes nappal beszaladt egy boltba elintézni pár dolgot. Mikor kiment, az autóját nem épp olyan állapotban találta, mint ahogy hagyta.
A kocsi tetejére három pánttal rögzített karácsonyfának ugyanis hűlt helyét találta. Miután az üzlet rendelkezik biztonsági kamerákkal, megnézték a felvételeket, és az alábbi hihetetlen képsorokat látták.
Egy fehér Infiniti QX80 érkezik a parkolóban, majd miután elhalad a Honda mögött, megáll, visszatolat és végül leparkol mellé. Az SUV-t vezető férfi ezután úgy tűnik, mintha csak tenne egy Y fordulást és elindulna dolgára, azonban ez csak addig tart, míg a közelben szemtanúk vannak.
Végül visszaáll a Honda mellé, kiszáll és percekig nem látjuk. Egyszer csak azonban a fenyőfát rögzítő pántok szép sorban „elszakadnak”. Utána megint körülbelül egy percnyi csend, végül a fa legördül helyéről és eltűnik az Infiniti csomagtartójában.
A másik oldalról rögzítő kamera felvételén pontosan látszik, mi történt. A férfi egyszerűen levágta a pántokat, majd ellopta a fát. Néhány sikertelen csomagtérajtó lecsukást követően végül megoldja, és gyorsan elhagyja a helyszínt.
A helyi ABC 7 News hírcsatorna megtudta, hogy az incidens pénteken történt, az áldozat pedig egy Jézus nevű férfi – micsoda véletlen –, aki végül nem óhajtott feljelentést tenni, ha már az ünnep előtt történt vele ilyesmi. Alkalom szüli ugyan a tolvajt, de emberünk elég körültekintő – és szerencsés – volt, hogy senki nem vette észre.
Vajon ezek után büszkén hazament a családjához a zsákmánnyal? Akkor se lenne érthető és megbocsátható, ha a karácsonyi roham utolsó napján, órákig tartó keresgélés után, kétségbeesésében szánná el magát efféle cselekedetre, ám három héttel az ünnep előtt elég pofátlan, ráadásul az autójából ítélve nem szorult rá erre – feltéve, hogy nem lopta azt is.