Egy sávváltás miatt alakult ki nézeteltérés. A felek kipattantak autóikból, majd öles léptekkel indultak egymás felé.
Néhány nappal ezelőtt, reggel meglepő események történtek a Hungária körúton. Az esetről egy videó jelent meg a BpiAutósok oldalán.
A videó készítője a két egymással konfliktusba keveredett autós mögött haladt. A Kerepesi útról rákanyarodtak a Hungária körútra.
A forgalom a felvételeket beküldő szerint laza volt, nem volt dugó. A képsorokon is látható, hogy valóban haladt a kocsisor.
Az Opel sofőrje a belső sávból jobbra szeretett volna kanyarodni, három sávon keresztül. Ezzel a manőverrel kis híján balesetet is okozott.
Tény, hogy a fekete színű Kia sofőrje nem volt túlságosan engedékeny. Végül a dolgok odáig fajultak, hogy mindkét autó vezetője kiszállt az autójából.
A videón hallható, hogy az egyik sofőr a másikat nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében biztatja, hogy szálljon ki. Miután ez megtörtént, a felek egymásra ijesztettek. Mindketten úgy tettek, mintha meg akarnák ütni vitapartnerüket, ám végül nem történt tettlegesség.
Végül az opeles elérte célját, és szabálytalanul ugyan, de bekanyarodott jobbra. A kedélyek hamar lecsillapodtak tehát, nem úgy, mint Miskolcon, ahol a négysávos út közepén vette kezdetét verekedés.