Az F Astrával közlekedő 21 éves sofőr elmondása szerint később megpróbált bocsánatot kérni, de az idős hölgy nem akart szóba állni vele.
Még 2021 nyarán történt az az eset, amikor egy férfi közlekedett F Astrájával Nagykőrösön, a Ceglédi úton. Egy körforgalomból kihajtva nem adta meg az elsőbbséget a zebrán áthaladó 71 éves nőnek, ezért elgázolta.
A sofőr a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta, segítséget nem hívott és nem is nyújtott a megsérült nőnek. A nyugdíjas gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba, ahol megoperálták. Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint az asszony jobb oldali combnyaktörése maradandó fogyatékossággal gyógyult.
A rendőröknek mindössze 26 perc kellett ahhoz, hogy elfogják a tettest, a település egyik utcájában bilincselték meg. A 21 éves helybéli férfivel szemben alkalmazott teszter 0,89 mg/l értéket mutatott, ezért előállították mintavételre. Az eljárásban kirendelt igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy az első alkalommal levett vérminta etil-alkohol koncentrációja 1,67 g/l, míg a másodiké 1,46 g/l volt a férfi szervezetében.
A kihallgatáson B. Bálint gyanúsítását nem panaszolta meg, azonban nem volt beszédes, megtagadta a vallomástételt. Később azt mondta, személyesen kereste fel a sértettet, szándékában állt tőle bocsánatot kérni, azonban az asszony nem volt hajlandó szóba állni vele.
A most lezárult nyomozás alapján a rendőrök intézkedtek a férfi jogosítványának bevonására, vele szemben a Nagykőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya segítségnyújtás elmulasztása bűntette, valamint maradandó fogyatékosságot eredményező járművezetés ittas állapotban bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.
Előfordul, hogy az ittas sofőröket gyorsított eljárásban bíróság elé állítják, az általános gyakorlat alapján nagyjából egy év múlva várható vádemelés az ügyben. A közúti balesetek egyik legfőbb kiváltó oka a gyorshajtás mellett még mindig az ittas vezetés Magyarországon.
Borsodban egy egyhetes razzia során egy hét alatt 14 ittas sofőrt fogtak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Az ellenőrzés azért is volt kiemelten fontos, mert ezen egyhetes időszak alatt csaknem 70 közlekedési baleset történt.