2024. július 24. | 05:23

A felelősségre vonást nem fogja megúszni a gyorshajtó a rendőrség szerint.

„Ismét a vétlen halt meg, ismét a gyorshajtás ölt, a szabályokat semmibe vevő sofőr pedig egyszerűen elmenekült, már elfogtuk! Nem fogja megúszni a felelősségre vonást, és mások sem, akik a gyorshajtással és a szabályok semmibevételével életeket oltanak ki!” – írta közösségi oldalán kedden a BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Szombaton a hajnali órákban, még pirkadat előtt egy Mercedest vezető holland személy útnak indult egy budapesti szórakozóhelyről. Miután a Róbert Károly körút és a Lehel utca kereszteződésében ütközött egy szabályosan közlekedő Suzukival, olyat tett, amire nincs mentség.

Ahelyett, hogy megnézte volna, tud-e segíteni a bajba jutott autósnak, futásnak eredt. Egyik utasa szintén így tett, csak az az utasa maradt a helyszínen, aki a hátsó ülésen utazott.

A Suzukiban egy 47 éves férfi utazott egyedül. Az ütközést esélye sem volt elkerülni, hiába vette észre, hogy óriási tempóval közelít felé a piroson áthajtó Mercedes. Fékezett ugyani a suzukis, de ez sem segített.

A tragédiához vezető manővert egy 20 éves férfi okozta. Őt és szintén elmenekülő utasát a BRFK Bűnügy Bevetési Osztályának kellett előkeríteni a fővárosban és elfogni.

A vétlen Suzuki vezetőjéért a helyszínen és a kórházban is mindent megtettek a mentők és az orvosok, de a végül a férfi hétfőn meghalt. A holland sofőrt és utasát kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. Az eljárást a rendőrök szakértők bevonásával folytatják. 

„Az biztos, és már számtalanszor elmondtuk, hogy a gyorshajtás és a közlekedési szabályok semmibevétele az egyik vezető halálok a közlekedési balesetek közt. Ezeket a szabályszegéseket ezentúl is tűzzel-vassal üldözni fogjuk, de emellett ismét arra kérünk mindenkit, hogy inkább gondolja át, hogyan vezet. Mert utólag senki nem tudja meg nem történtté tenni a döntéseinek következményét” – írták a rendőrök.

A megrázó esetről készült felvétel:

BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság