A nő először csak saját autójában tett kárt, aztán elfelejtette behúzni a kéziféket, végül komoly csattanás lett a vége.
Számtalan olyan videó kering az interneten, ahol a parkolókba ki- és beengedő sorompóknál ügyetlenkednek a sofőrök. Az ilyen felvételeken általában túl messze állnak meg a jegyet adó oszloptól, így nem érik el a gombot az ülésből. Ilyenkor megpróbálnak kiszállni, de az autó elindul. A végeredmény megpadkázott felni vagy rosszabb esetben kidöntött sorompó szokott lenni.
Ezen a felvételen azonban egy sokkal súlyosabb baleset történt. Az eset úgy kezdődött, hogy egy nő bekanyarodott a mélygarázshoz vezető sorompóhoz, ám már ekkor túl szűkre vette az ívet és meghúzta fehér szedánját.
Ekkor kiszállt, hogy felmérje a károkat, ám a kéziféket nem húzta be, az autó pedig egy lejtős szakaszon állt. Így a jármű önálló életre kelt és elindult a mélygarázsba.
A sofőr megpróbálja utolérni az autót, nagy igyekezetében el is esik. A sorompó ekkor már felnyílt, így az nem tört le, ám a garázsból éppen kihajtó Porsche SUV tulajdonosa már nem volt ilyen szerencsés.
A lejtőn meginduló autó ugyanis pont az ő kocsijába csapódott bele, ezzel jelentős kárt okozva mindkét járműben. A Kínában történt balesetben a hírek szerint nem sérült meg senki.
A humoros, egyben szomorú videót itt lehet megtekinteni.
9GAG