Földútra terelték a forgalmat, a sofőr pedig a sötétben eltévedt.
Egy 57 éves férfi Kunadacs és Szabadszállás között közlekedett szerda este. Épp zajlott az út rekonstrukciója, így a forgalmat ideiglenesen egy földútra terelték.
A sofőr eltévedt a sötétben, és nem talált vissza a műútra. Több órán át bolyongott a tanyavilágban.
Időközben merülni kezdett a telefonja, és apadt az üzemanyag szintje is a kocsijában. Ekkor úgy döntött, felhívja a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányásgot, hogy segítsenek rajta.
A szolgálatirányító parancsnok rögvest a segítségére sietett. A keresésbe bevonták a Kunadacsi Polgárőr Egyesület mellett még a Róna Vadásztársaságot is.
Arra kérték a bajba jutott férfit, hogy írja le a környezetét. Ennek segítségével végül a környéken jártas keresők be tudták azonosítani, merre jár. Éjfél után rátaláltak, és kivezették a műútra, ahol már biztonságban folytathatta útját.
A rendőrök felhívják a figyelmet arra, hogy az extrém hőség nagyon megviseli az emberi szervezetet. Ezen felül közlekedésbiztonsági kockázatokat is rejt a meleg, amelynek következtében romlik a koncentráltság, a sofőrök pedig a szokásosnál jóval figyelmetlenebbek ilyenkor.
Éppen ezért kérnek minden autóst, hogy minden esetben tartsanak maguknál egy palack hűtött vizet. Javasolják, hogy aki útnak indul, feltöltött mobiltelefonnal tegye ezt, hiszen bármikor szükség lehet segítségre. A bajba jutottaknak a 112-es telefonszámot kell tárcsáznia.
A rekkenő hőség egyébként az autóknak sem tesz jót. Nem is gondolnád, milyen praktikák léteznek arra, hogy lehűtsd a járgányodat.