Mini-s túra lesz szombaton!

Frissítve:
2018-11-13, 11:12

Az eseményt a Magyar Mini Maffia szervezi

A 2018-as október első hétvégéjén több autós találkozó mellett egy Mini-túra is lesz. Az esemény főszervezője az a Molnár Bence, aki a Magyar Mini Maffia Facebook csoportot is létrehozta másfél évvel ezelőtt. Ez a legnagyobb BMW-konszernes Mini közösség Magyarországon, és az ország számos részére szerveztek már túrákat korábban.

2018-as Mini Cooper SD oldalról

Most egy Ausztriát is érintő, csaknem 650 kilométeres karika szerepel az útitervben, az eseményen pedig az Alapjárat csapata is részt vesz egy Mini Cooperrel. Eddig úgy néz ki, hogy több mint húsz Miniből áll majd a konvoj, mely igencsak jól fog mutatni a pályán vonulva. A csoportnak jelenleg 1400-nál is több tagja van országos szinten, ez a szám pedig egyre csak bővül az ehhez hasonló sikeres megmozdulásoknak köszönhetően.

A túra kiindulópontja a budaörsi benzinkúton lesz szombat reggel, ahonnan az M7-es autópályán kezdődik a buli a Balaton irányába. Egy rövid lellei pihenő után Lentinél elhaladva északnak indul a konvoj, és Őriszentpéter érintése után a Pityerszeri Skanzennél lesz egy megálló. Ezek után pedig Szentgotthárdnál megy át Ausztriába a csapat.

2018-as Mini-s túra útvonala

A jáki templom lesz a következő úticél ezután, így újra magyar földön robog majd a sok Mini. Ezután megint Ausztriába vezet majd az út, és végül Kőszeg magasságában jön vissza a csapat végleg Magyarországra. Innentől pedig Szombathely és Győr érintésével hazafele vesszük az irányt, és a kör a budaörsi benzinkútnál zárul, valahogy szombaton késő este.

Az Alapjárat stábja végig élő bejelentkezésekkel tájékoztat minden érdeklődőt az érdekességekről és a hangulatról, így annak sem kell aggódnia, aki valamilyen okból nem tud részt venni ezen a túrán. Ha szeretnéd online nyomon követni a fejleményeket, nincs más teendőd, mint iratkozz fel az Alapjárat YouTube csatornájára, így értesítéseket kaphatsz az élő videókról.

Ha mégis szeretnél csatlakozni, esetleg útközben valamelyik állomáson találkoznál a Mini-s márkatársakkal, akkor nyugodtan keresd fel Molnár Bence főszervezőt, vagy írjon a Magyar Mini Maffia Facebook csoportba, hiszen mindenkit szeretettel várnak ott.

Kapcsolódó írások

1977 Austin Mini 600 lóerővel
2019. július 13.
Hát tényleg nem! A 600 lóerősre tuningolt Austin Mini egészen más élményt nyújt, mint az eredeti 34 lovas verzió.
BMW logo
2019. január 16.
Sikerrel zárult a 2018-as év a BMW számára, ugyanis az azelőtti évhez viszonyítva 16 százalékkal több, összesen 3 140 darabot értékesítettek.
Swind E Classic MINI oldalról
2019. február 15.
Egy brit vállalat restaurálás közben alakítja elektromossá a klasszikus kisautókat
Oldtimer Premier 2018 - GALÉRIA
2018. április 17.
Egyre messzebb a hétvége, de még ilyenkor is jó visszagondolni, milyen volt a biatorbágyi Oldtimer Premier!