A 2018-as budapesti Automobil & Tuning Show más, mint a korábbiak. Nagyobb lett a kiállítás, több a látványosság, de így már nem is annyira a tuningé a főszerep!

Persze azért ez túlzás, mert a tuning felhozatal most is pazar, csak köré épült egy hatalmas, színes forgatag, amit a beinduló újautó-eladások miatt ismét aktívabbá váló forgalmazók támogatnak leginkább. Tehát a tuning vonal most is erős, 15 országból érkeztek autóépítők, közülük a szlovákok, a csehek és a lengyelek vannak kint a legtöbb szuper autóval. Vannak autók az Európa legszebb tuning autója címéért folyó European Tuning Showdown versenyről, mint ahogy beugrik Dubajból a Simon's Motorsport főnöke is egy átépített Ford Mustanggal! Sikerült elhívni a rendezvényre sok SONAX által szponzorált német tuning autót, így a germán vonal sem elhanyagolható. De John D'Agostino neve ismerős lehet, hiszen ő a nyugati part egyik legnagyobb amerikai autóépítője. Az AMTS-en hagyományosan nagy helyet kap a retró-szekció, így aki szereti a régi német, amerikai, olasz vagy éppen az egykori szocialista blokk autóit, itt remekül fog nosztalgiázni. Szuper, hogy milyen sok klub és egyesület jön ki minden évben, akik ráadásul szívesen beszélnek is az autóikról, és tényleg elképesztő történeteket hallani a gépekről. Mindig érdekes dolog látni, hogy akad kint pár eladó darab, hiszen az autóépítők közül sokan kifejezetten értékesítésre dolgoznak. A mostani show érdekessége, hogy nagyon sok a széria autó, amelyekkel a szalonokban is találkozhatsz mostanság. Ez egyrészt jó, mert hiányzott már az olyan rendezvény, ahol egy helyen van jelen a teljes magyar piaci kínálat, de az ínyencek emiatt azért fanyalognak. Szerencsére a forgalmazók figyelnek arra, hogy a „tucatautók” mellett mindig legyen néhány exkluzív darab, a „csúcsragadozók” soron pedig az egyes márkák legerősebb utcai változatait láthatják a vendégek, ami azért nem rossz felhozatal. Amiatt mindenképp jó az AMTS változása, hogy családi programnak is remek a rendezvény. A drift-versenyeket a gyerekek és a nők is tátott szájjal bámulják, ahogy a magyar fejlesztésű légi járművek vagy a magyar fejlesztésű elektromos kukásautó is érdekes színfolt. Az AMTS-re 2018. 03. 23-25. között látogathatsz ki, a helyszín: Budapesten, Hungexpo.