2018. március 14. | 15:51

Horváth Gergővel a Nissan elektromos programjáról beszélgettünk elsősorban, de elkalandoztunk a GTR világába valamint beszéltünk arról, hogy milyen jó célokat támogat a Nissan itt Magyarországon.

Mikor kezdődött a Nissannal a kapcsolatod?

Horváth Gergő: A Nissannal való kapcsolatom 2011-ben kezdődött, gyakornokként kezdtem, ahol fél évet töltöttem a PR-vezető mellett. Egyébként a cseh, szlovák, lengyel és ma már az ukrán központ is itt van Budapesten. Különböző feladataim voltak, azonban ösztöndíjasként Angliába mentem tanulni 1 évre, ahol a mesterszakot végeztem az Erasmus-program keretein belül. 2012-ben lediplomáztam, 2014 elején jöttem haza, 1 évet dolgoztam a Vodafone kötelékében, az angol csapatot segítettem. Majd 2015 júniusában kerültem a jelenlegi pozíciómba itt a Nissannál, érdekesség, hogy akinek a gyakornoka voltam, ő keresett meg, és így kerültem a helyére, mert neki más feladata adódott cégen belül és örömmel vállaltam a munkát.
Horváth Gergő a Nissan Magyarország PR menedzsere

Mi pontosan a te feladatod cégen belül?

Horváth Gergő: A PR-on belül, sajtókapcsolatok, sajtóközlemények kezelése, tesztautók biztosítása újságíróknak, ezen kívül rendezvényeken való megjelenés. Ebből adódóan sok különleges helyre hívnak előadást tartani. Ehhez jön a marketing, tv-s és közösségi média megjelenések vagy együttműködő partnerségek, például a Wellhello is Nissannal jár, mi biztosítjuk az „elnöki autót”. Ezen kívül minden negyedéves tervet, minden kereskedővel megbeszélünk, hogy olyan elemeket használjanak, amik működnek. Ebbe beletartoznak a rendezvények is, igyekszünk minél több helyen ott lenni és minőségi szolgáltatást és tájékoztatást nyújtani az ügyfeleknek. Budapesten található a központ és a belső kommunikáció egyik alapeleme, hogy ne csak az újságíró felé, hanem a kollégákhoz is eljussanak az üzenetek. Sok olyan játék van, hogy a kollégák elsők között kipróbálhatják az autókat az újságírókkal együtt. Házon belül is megteszünk azért mindent, hogy ismerjék és szeressék a Nissant.

Hol helyezkedik el a Nissan jelenleg a hazai piacon a számok tükrében?

Horváth Gergő: A hazai piacon a Nissan most a 10. helyen áll. 2017-ben az eladási számok több, mint 12%-kal nőttek 2016-hoz képest. Ha magunk elé tekintünk és a piaci növekedés felett tudunk növekedni minden évben az egy nagyszerű lehetőség a Nissannak. A mi portfoliónk kisebb, mint a konkurenseké, a Nissan a crossover és a pick-up autókra helyezi a hangsúlyt, illetve a haszongépjárművekre, újabban pedig, mint tudni lehet az elektromos autózásra. A Nissan Leaf egy jeles képviselője a hazai piacnak és már 190 előrendelés érkezett olyan ügyfelektől, akik még ki sem próbálták az autót. A Nissan Leaf itthon a legnagyobb számban eladott elektromos autó, ami nem meglepő hiszen a Nissan elektromos történelme 1947-ben indult, az olajválság után így jól kiforrott technológiát alkalmazunk. Az első lépcsőt a Nissan Tama nevű autója jelentette, ami hatalmas akkumulátorokat kapott, azonban a háttérben folyamatosan dolgoznak azóta is az elektromos autókon, folyik a gyárban a fejlesztés.

Beszéljünk kicsit a Nissan Leaf-ről, mitől ilyen népszerű az autó itthon és más országokban?

Horváth Gergő: Még 2010-ben a lítium ion akkumulátornak köszönhetően, amikor nagyobb távokat már el lehetett érni akkor a Nissan bemutatta a Leafet. A Leaf akkor elnyerte az autós zsűri szakma díjait, az év autója lett, a világon is. Mi adtuk el a legtöbb elektromos autót, már több, mint 300 000 darabot világszerte, ami egy grandiózus szám.
Az új Nissan Leaf

Létezik a Nissan e-NV200-as, erről a típusról is érdemes beszélni, melyből több verzió is van, kétüléses furgon verzió, ötszemélyes kombi és hétszemélyes minibusz, ez az elektromos kínálatunk jelenleg.

Miben segíti a Nissan itthon az elektromos autózást?

Horváth Gergő: Itt nagyon fontos elmondani, hogy a Nissan 8000 villámtöltőt helyezett el Európában és Magyarországon is van belőle bőséggel, ráadásul egyre több lesz, ugyanis a MOL és az E.ON is a szakmai partnerünk és autópályák mellé benzinkutakra is tervezünk ilyen egységeket telepíteni. De van pillanatnyilag Debrecenben, Siófokon, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Szegeden és stb. szóval tényleg nagyon sok van belőle. Ebből következik az, hogy az új Leaf-el már nyugodtan el lehet majd indulni a Balatonra vagy egy osztrák kirándulásra is. Ezek a töltők fél óra alatt 80%-ra képesek feltölteni az autót, így egy kávé elfogyasztása után már folytathatjuk is az utunkat. Az új Leaf városban több, mint 400 kilométert is meg tud tenni, a kombinált érték pedig 270 kilométer, ami a gyorstöltőknek köszönhetően elég nagy biztonságot tud már nyújtani és nem kell a töltöttség miatt izgulni. Jön majd a 60 kWh-os Nissan Leaf decemberben, ami 500 kilométeres hatótávval is rendelkezhet, ezzel teljes mértékben felveszi a kesztyűt a nem elektromos autókkal is.

Milyen fejlesztésekkel készül a Nissan a jövőben? Gondolok itt arra is, hogy mi lesz például a Juke vagy a Qashqai sorsa?

Horváth Gergő: A jövő terveiről nem szeretnék nyilatkozni a fejlesztések folyamatosak a gyárban. Példának okáért: Japánban a legnépszerűbb autó jelenleg a Nissan Note i, ami ugyan rendelkezik belsőégésű motorral, de az kizárólag elektromosáramot termel, ami az elektromotort segíti, ez egy járható út. Várhatóan 5 modell fog jönni, ami teljesen elektromos lesz.
Az új Nissan X-TRAIL

Beszélgessünk kicsit a legendás sportautóról a Nissan GTR-ről, mitől annyira különleges ez az autó?

Horváth Gergő: A GTR egy igazi legenda és ezzel a teljesítménnyel és gyorsulással talán, ha 5 autó rendelkezik a világon, ráadásul a társaiért a dupláját is elkérik. Kijelenthető, hogy ár-érték arányban nagyon kedvező modell. A legutóbbi frissítés 2016-ban jött ki, egy 536 lóerős és 637 Nm nyomatékkal rendelkező motorral. A mostani formáját 2017-ben kapta. Az egyik legizgalmasabb a japán mérnökökben, folyamatosan nézik, fejlesztik, de soha nem mondják, hogy kész, így még biztosan fog változni egy kicsit. A 0-100 km/h sebesség 3 másodperc alatt megvan, mint már említettem erre tényleg csak 5 autó képes. Az alapár 31 000 000 forint jelenleg, persze, ha valaki a Nismo-t szeretné az egy fokkal már drágább, de erősebb is persze.
Az új GTR a Genfi Autószalonon

A motor összeszereléséről is érdemes beszélni, jelenleg 5 olyan ember van, aki a GTR motorját az elsőtől az utolsó csavarig összerakja. Miután elkészült egy kis névtábla kerül a motorra, mely a készítő nevét ábrázolja. Pikantériája a dolognak, hogy minden motorkészítő kicsit másképp csinálja, beleviszik egyéniségüket és emiatt mindegyik egy kicsit más, egészen különleges.

Van egy másik nagyon kedvelt sportautója a gyárnak a 370Z. Mit kell most tudni róla?

Horváth Gergő: A 370Z most kapott egy frissítést, egy finomhangoláson esett át a váltó és új színt is kapott az autó. A Nissan mindenképp megakarja tartani a 370Z-t, a márka egyik ikonikus alakja, egy igazi hátsókerék hajtású sportautó.
Az új Nissan 370Z a Genfi Autószalonon

Milyen partneri kapcsolatokat ápol itthon a Nissan?

Horváth Gergő: Hála a flottás kollégának számos partneri kapcsolatot sikerült kialakítanunk, amire büszkék vagyunk. A KFC rendelt 43 darab Nissan Micrát és elsőként vállalnak házhozszállítást a gyorséttermi piacon, ami mindenképp egyfajta reform, örülünk, hogy partnerek lehetünk. A másik amire nagyon büszkék vagyunk a Bp BARbq, egy nagyon ízletes és minőségi, nem mellesleg egyedi bisztró Budapesten, szendvicseik nemzetközi versenyeken mérettetik meg magukat. Ők 2 Nissan Navara-t vásároltak. Az E.ON is a partnerünk, akik elektromos autókat vásárolnak tőlünk és ezt önkormányzatok is bérlik tőlük.

A Nissan hogyan képviselteti magát az autó és motorsportokban?

Horváth Gergő: A Genfi Autószalonon lesz érdemes nézni a Nissan standot, ugyanis bemutatjuk a Formula E-ben induló autónkat. A Nissan kiemelten kezeli az elektromos autózást és a versenyzést is, ezért ez a járható út számunkra. Japánban több GT szériában részt veszünk, a Blancpain Gt-ben is, illetve a Le Mans 24 órás versenyen a GT3 sorozatban, ahol épített autók indulnak és több csapat használ GTR motorokat.
Otthonosan az autósportok világában is

Milyen jövőbéli terveitek vannak itt Magyarországon?

Horváth Gergő: Természetesen szeretnénk növelni az eladási számokat, illetve jobban koncentrálni a Bajnokok Ligájára, ami egy kiemelt projekt most. Továbbá szeretnénk közösségi meccsnézést is szervezni. 2016-ban az E.ON-nal közösen részt vettünk a Mikulásgyár programban és a Mikulás egy Nissan Leaffel vitte az ajándékokat a gyerekeknek. Iskolafelújítást is szeretnénk végezni a közeljövőben, ennek a szervezése is folyamatban van. Kint voltunk a PlayIt-en is, ahol nagyon jó volt látni, hogy a szülők és gyerekeik is megismerkedhetnek az elektromos autókkal. Az interjút készítette: Porkoláb Bence Fotók: