Legyél részese az Alapjárat karácsonyi adományozásának!

Frissítve:
2018-09-18, 21:57

Az Alapjárat csapata szeretné felkérni Olvasóit, hogy szavazzanak, mely alapítványok, szervezetek kapják a karácsonyi támogatásra szánt 500.000 forint értékű adományt.

Az Alapjárat karácsonyi ajándéka

2017-ben fél millió forintot szánunk adományokra rászorulók számára, és azt szeretnénk, ha támogatásunk valóban olyan szervezetekhez jutna el, amelyek a jó cél érdekében használják fel azt. Arra kérünk, hogy a karácsonyi adományozással kapcsolatos Facebook poszt alatt kommentben szavazz, melyik egyesületeket segítsük. 

Az Alapjárat 500.000 forint összértékű támogatást ajánl fel tárgyi formában, melyet a három legtöbb szavazatot kapott jelölt között a következő arányban osztjuk el:

  • 1. helyezett: 50%, azaz 250.000 forint összérték
  • 2. helyezett: 30%, azaz 150.000 forint összérték
  • 3. helyezett: 20%, azaz 100.000 forint összérték

1. Utcáról Lakásba! Egyesület

Alapítva: 2014

Az egyesület célja, hogy minél több közterületen élő hajléktalan ember költözhessen szociális bérlakásba. Arra gyűjtenek, hogy a rászorulók számára a lakások felújításához szükséges összeg vagy tárgyi szükséglet egy részét közösségi forrásokból fedezhessék.

2. Lét-Kérdés Civil Társaság

Alapítva: 2017

A társaság szlogenje: "Akiknek nem jut az otthon melegéből"

Egyre több embert érint a fenti mondat, gyermekek és felnőttek egyaránt nélkülöznek. A társaság célja a közös segítségnyújtás, a rászorulók támogatása, segítése. Ha tudsz olyan célt, eseményt, személyt, akiért össze kell fogni vagy bármivel segíteni tudsz, akarsz, köztük a helyed.

3. Meseház Gyermekalapítvány

8 gyermekcsoportjuk van, és szeretnék nekik a lehető legszebb karácsonyi emlékeket megadni. Játékokra egyéb meglepetésekre gyűjtenek, de a támogatás jól jön az Egressy úti focipályájuk és környezetének felújításra is, hogy minél jobb és biztonságosabb körülmények közt tanuljanak meg játszani és élni a gyerekek.

4. Tündérpakk Alapítvány

Alapítva: 2016

Az Alapítvány szlogenje: "Szeretettel segítünk, ha bajban vagy! Megfogjuk a kezed, keresünk együtt kiutat!"

Krízishelyzetbe került, nehéz anyagi körülmények között élő családokat segít szeretettel az alapítvány. Az adományok között megtalálhatók a ruhák, játékok, esetenként élelmiszerek, pelenkák, tisztítószerek és tisztálkodószerek. Az alapítvány tagjai saját járműveikkel végzik tevékenységüket bármi nemű ellenszolgáltatás nélkül.

5. Kompánia Alapítvány

Alapítva: 1997

Az alapítvány annak okán jött létre közel két évtizede, hogy felkarolja a fiatalokat, támogassa lelki egészségüket, önismeretük fejlődéséhez. Céljuk, hogy a gyermekek és kamaszok számára olyan programokat és szolgáltatásokat nyújtsanak, amik menedéket kínálnak a világ elől.

6. Ételt az Életért Közhasznú Alapítvány

Alapítva: 1999

Az alapítvány célja, hogy a Krisna templomok 10 kilométeres senki se éhezzen. Ez még Magyarország területén sem egyszerű feladat, ám a cél elérése érdekében több programot is fenntartanak.

A nehéz sorsúakat ételosztásokkal segítik, Budapest legnagyobb nyilvános vegetáriánus ételosztó szolgálataként van számon tartva az alapítvány. Segítenek mindenkinek, akik a létminimum alatt élnek, nyugdíjukból nehezen jönnek ki, gyermekeik asztalára nem jut elegendő élelem. Naponta 1900 adag ételt osztanak a rászorulók számára.

7. Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítvány

Az alapítvány a beteg és elesett embereken szeretne segíteni. Kórházi önkénteseik által összekötik a befogadó egészségügyi intézményeket a célból, hogy a betegeket nap mint nap segítség törődéssel, odafigyeléssel. A lelkes civilek önként felajánlott szabadidejére, energiájára alapozza tevékenységét a szervezet, így megkönnyítve a kórházban töltött időt a betegek, lábadozók számára fizikai és lelki értelemben egyaránt.

8. Budaörsi Állatmenhely

Alapítva: 2002

Minden segítséget köszönettel vesznek a menhelyi sorsa jutott állatok nevében.

Jelenleg egy autóra gyűjtenek, mivel nagyon nagy gondot okoz az állatok orvoshoz juttatása, begyűjtése és az élelmek beszerzése, de a karácsony közeledtével kis állataikat is meglepnék. Sürgős feladat a kennelek és kifutók felújítása, mert az évek során sok minden tönkrement.

A további jelentkezéseket megköszönjük, de sajnos logisztikai okok miatt már nem tudunk újabbakat fogadni.

Kapcsolódó írások

Karácsonyi adománygyűjtés: Lezárult a szavazás!
2017. december 15.
Arra kértük Olvasóinkat, szavazzanak, mely alapítványok részesüljenek az Alapjárat által adományra szánt fél millió forintból. Több mint 1000 érvényes voks érkezett, összesítettük az eredményeket.
2018-as Renault Zoe elölről
2019. február 18.
A kormány ösztönzi az embereket a villanyos járművek használatára, ám az ehhez tartozó infrastruktúra pár kanyarral le van maradva
Alapjárat Karácsony
2017. december 21.
Célba értek az Alapjárat karácsonyi adományai, melyeket három jótékony célokat kitűző szervezet számára juttattunk el Olvasóink szavazatai alapján.
Négyfős család utazik egy autóban
2019. július 08.
Néhány nap alatt több ezer igénylés futott be.