Lóerők bulija: 12. Ford Mustang találkozó

Frissítve:
2018-09-18, 21:58

Remek napja volt annak a több ezer embernek, aki ellátogatott szombaton a 12. Ford Mustang találkozóra Tahitótfaluba.

A 12. Ford Mustang találkozónak jobb helyszínt elképzelni sem tudott volna az ember az Őrház BBQ & Duna Kempingnél Tahitótfaluban, hiszen a korábbi évekkel ellentétben most nyári melegben gyűltek össze az amerikai márka rajongói. Már úton Budapestről feltűnt, hogy egyre több Mustang tart egy irányba, és ebből sejteni lehetett, hogy nagy lesz az érdeklődés, de ami fogadott, az még így is meglepett.

Viszonylag korán érkeztünk, a két főszervező, Pechan Cecília és Tamás Tamás pedig az első sorban fogadta a Mustangosokat és igazította el a látogatókat. A tömeg egyre gyűlt, a Duna Kemping területe gyakorlatilag teljesen megtelt a 110-nél is több Mustanggal és a 40-50 más amerikai modellel, de még egy kisebb Harley Davidsonos csapat is befutott a délelőtt folyamán.

Ford Mustang GT

A kabrió Mustang GT mellett guggolva elgondolkodtam: ugyan mi más tudná jobban kihasználni ezt a jó időt?

Az autók száma rekordot döntött, ezért idén már a Duna felőli töltésre is felállítottak kocsikat, amire korábban nem volt példa. A nézők számát megbecsülni nem tudom, de a kemping zsúfolásig megtelt, az autók körül pedig délután már alig volt hely, így fényképezni is egyre nehezebb volt.

A felhozatalon jól látszik, hogy a Ford Mustang egyre népszerűbb Magyarországon, mert idén domináltak az új vagy legfeljebb néhány éves autók. Így, az ötödik és a hatodik generációs Mustangokból lehetett legtöbbet látni, de azért a korábbi, főleg szürke importból érkező harmadik és a negyedik generációból is volt néhány.

Az új Mustang-tulajdonosok közül többel is beszéltem, és mind egybehangzóan állította, hogy azért határozta el magát a vásárlás mellett, mert végre van normális szervizháttér, ami korábban hiányzott, az amerikai alkatrészek beszerzése pedig sok gondot okozott. Akinek régebbi járgánya van, az pedig igyekszik itt minél több hasonszőrűt találni, a beszélgetés pedig hamar átcsap tapasztalatcserébe a szervizekről, az alkatrész forrásokról.

Dudás Csongor például egy 2016-os Mustang GT-vel jött ki, amit anno újonnan vásárolt, a motorháztető alatt pedig egy 5 literes szívós V8-as motor hörgött nem kis intenzitással, ami ha van hol kihúzatni, 421 lóerőre képes. Csongor szerint az autója 12-14 litert eszik városban, és bár lehetne úgy menni vele, hogy kevesebb benzin kelljen, szerinte úgy már nem izgalmas a dolog.

2016-os Ford Mustang GT

2016-os Ford Mustang GT

A kocsi gyakorlatilag patika állapotban van, ami nem véletlen, mert Csongor csak nyáron használja, télen pihen a garázsban. Hogy mennyire vigyáz rá, jól mutatja, hogy nem ezzel jár a hétköznapokon, egy bevásárlóközpontban például soha nem hagyná ott, nehogy baja legyen, meghúzzák. Ez a fajta rajongás és féltés egyébként szinte mindenkire igaz, akivel beszéltem, de hát a Mustang nem más, mint egy hatalmas játékszer férfiaknak.

Erényi Zoltán a Mustangosok másik típusát képviseli. Az ő autójának elég kalandos volt az útja Magyarországra. Eredetileg egy texasi tulajdonosa volt, aki eladta, majd elhozták Észtországba, ahol levámoltatták. Onnan Ausztriába vezetett az útja, majd végül Zoltánhoz került a 2012-es évjáratú, akkor csak amerikai papírokkal rendelkező sportkocsi. Bár az autó útja is kalandos, az még többet elárul a Mustangos lelkületről, ahogy Zoltánon elhatalmasodott a sportautó utáni vágy.

2012-es Ford Mustang

2012-es Ford Mustang

Volt ugyanis egy játéka a Magyar Postának, amivel Ford Mustangot lehetett nyerni. Persze a nyereményt más vitte el, de Zoltán annyira rákattant addigra az autóra, hogy mániákusan nézegette a hirdetéseket, ahol végül rábukkant a kalandos utat bejárt Mustangra. Budapestiként városban nem használja, nem azért mert félti, vagy sokat fogyaszt, hanem mert jobban szereti a tömegközlekedést. De nincs más kocsija, így ha távolabbra kell mennie, ezt veszi elő.

Az én személyes kedvencem azonban Kovács Zsolt 2008-as GT 500-asa, ami olyan, mintha most jött volna ki a szalonból. A gépben mindössze 18 ezer kilométer van. Ebből már kiderülhetett, hogy a verda nincs napi használatban, kizárólag örömautózásra használja, arra is csak akkor, ha jó idő van, mert lehajtott tetővel szeret vezetni.

Ford Mustang GT 500

Ford Mustang GT 500

Egyébként sok hasonló autótulajdonossal találkoztam, sőt akadt több olyan is, aki a hétköznapokon dízelt hajt, ám hétvégén a Mustangjában ereszti ki a fáradt gőzt. Mivel ebből a típusból egyre több fogy a hazai kereskedésekben, 2019-ben várhatóan még többen lesznek a 13. Mustang Találkozón. A kérdés csak az, hogy mikor növi ki a rendezvény ezt a helyszínt is?

Forrás:

Alapjárat riport

Kapcsolódó írások

Mustang Boss 429
2018. november 07.
Egy vadonatúj Mustangnál már csak egy régebbi típus lehet vonzóbb, átalakítva meg aztán pláne! A Classic Recreations ezúttal a Mustang Boss 429-es típushoz nyúlt hozzá, melyből több példány is várható.
Ford Mach-E tanulmányrajz hátulról
2018. december 05.
A Ford korábban már meglobogtatta, hogy visszatér a Mach 1 név, és egy elektromos járgány kapja majd azt
orosz elektromos Ford Mustang
2018. december 20.
Előkerültek a látványtervei az Aviar R67-nek, ami egy retró Ford Mustang lesz, modern köntösbe csomagolva, elektromos motorokkal
Nyáron érkezik Európába az új Ford Mustang Bullitt
2018. március 06.
A Genfi Autószalonon találkozhatott az európai közönség először a 2019-es Ford Mustang Bullittal, 2018 júniusában pedig elindul az európai gyártás is.