Májusi statisztikák: 31 ezer fölött jár Facebook közösségünk, videóblog indult Youtube csatornánkon!

Tóth Balázs
Frissítve:
2018-09-18, 21:59

Május közepén túlszárnyalta a bűvös 30 ezres határt Facebook kedvelőink száma, azóta pedig további ezer fő csatlakozott. Youtube csatornánkon Jobb1 néven videóblog indult.

Az utolsó tavaszi hónap is mozgalmasan telt az Alapjárat háza táján, különösen az első hét. Rögtön május 1-jén A Nagy Futamról tudósított stábunk, majd a G-osztályos Mercedes bemutatójáról is bejelentkeztünk. Hétvégén a Concours d'Elegance kihagyhatatlan program volt, amely 2018-ban is hozta az elvárt színvonalat.

Nem csak a hazai eseményekről számoltunk be, hanem két komolyabb nemzetközi eseményről is. A 37. Volkswagen GTI Találkozón meseszép táj és járgányok fogadtak bennünket, mely kapcsán egy Volkswagen Polo Beats tesztet is készítettünk. Ellátogattunk a Mille Migliára is, ahol fantasztikus hangulat övezte a veterán autók versenyét, élő bejelentkezésekkel és szöveges összefoglalókkal igyekeztünk ebből átadni egy ízelítőt.

A HK-ENGINEERING csapat a Mille Migla-n

Tovább nőtt az organikus látogatók száma

Májusban 173 263 felhasználó kereste fel az Alapjárat weboldalát, napi látogattságunk bőven meghaladja az 5 000-et. Külön büszkeséggel tölt el bennünket, hogy már több, mint forgalmunk 25%-a organikusan érkezik, így egyre kevésbé vagyunk ráutalva a különféle közösségi oldalak algoritmusaira, és azok szeszélyeire.

Immáron két hölgy is tagja stábunknak, talán ennek is betudható, hogy növekedett látogatóink között a nők aránya, immáron 12%-ra emelkedett ez az érték.

Több mint 31 ezerre nőtt Facebook közösségünk

Május közepére 30 ezer fősre duzzadt Facebook rajongótáborunk, ez a szám a hó végére további 1000 új kedvelővel gyarapodott. A legutóbbi 28 nap során 871 ezer embert értek el posztjaink, melyhez 369 800 bejegyzésaktivitás társul.

Az Alapjárat Extra csoport 171 tagról 750 fősre bővült, a csoporttagok pedig egyre több aktivitást mutatva építik a közösséget.

Jobb1 néven videóblog indult Youtube csatornánkon

Mindössze néhány feliratkozó, és 3000 követője lesz Youtube csatornánknak. E szám növekedésével párhuzamosan az egyes videók megtekintése is megugrott, a Szinte Eladhatatlan Autókról készült videót már több mint 104 ezren látták, de az év elején készült Audi A8 teszt is továbbra is lázban tartja nézőközönségünket, hiszen eddig 86 ezren indították mr el.

Jobb1 néven Rupa Adrienn vezetésével elindult az Alapjárat videóblogja. A magyar autós közösség építésén túl a sorozat célja, hogy bemutassa, lehet itthon is ízléses tuning autót építeni, nem is feltétlenül megfizethetetlen áron. A sorozat első epizódjában egy 1989-es Nissan 200SX S13 volt a főszereplő.

Prémium partnereket keresünk!

Továbbra is keresünk olyan partnereket, akik szívesen hirdetnének az Alapjárat weboldalán vagy valamelyik közösségi oldalunkon. Ha szeretné felvenni velünket ez ügyben a kapcsolatot, írjon egy e-mailt az [email protected] címre, és a válaszlevélben csatoljuk aktuális médiaajánlatunkat. Munkatársaink telefonon is elérhetők munkanapokon 9:00 és 16:30 között a +36-20-258-3707-es telefonszámon.

További autós hírek

A Puskás Aréna nyitó labdarúgó-mérkőzését 2019. november 15-én, pénteken este 19 órai kezdettel játsszák. A stadion bejáratai a Dózsa György…

A kategóriák között egyértelműen a SUV vezeti az idei eladási listát (is), csak ebből a fajtából 47480 újat állítottak forgalomba,…

Brutális baleset rázta meg Szlovéniát szerda reggel. A balesetet egy kis Opel Corsa vezetője okozta, amikor feltehetően a rosszul megválasztott…

2019 az az év, amikor másról sem lehet hallani, csak arról, hogy az autók ölik meg a bolygónkat. De komolyan!…

Egy orosz színész nem bírta elviselni, hogy megelőzték, azonnal visszaelőzött. Vesztére. – írja az origo.hu Az egész jelenetet rögzítette az…

Kapcsolódó írások

Augusztusi statisztikák: Új weboldal látogatottsági rekordok
2018. szeptember 11.
A Facebookon és az Instagramon is jelentősen növekedett az Alapjárat rajongótábora, így weboldalunk lágotatottsága is jelentősen megugrott.
Márciusi statisztikák: Az Alapjárat igazi branddé válik
2018. április 11.
A márciusi statisztikai adatokat elemezve egyértelmű, az Alapjáratra egyre többen igazi brandként tekintenek. Megdőlt weboldalunk havi látogatottsági rekordja, míg a közösségi oldalainkon is tovább gyarapodott követőtáborunk.
Áprilisi statisztikák: A 100 legnépszerűbb Facebook oldal között az Alapjárat!
2018. május 09.
Április meglehetősen izgalmasan telt az Alapjárat számára. Számos hazai eseményről tudósítottunk, felkerültünk egy top100-as listára, valamint Tassi Attilával bejártuk a Hungaroringet is!
Júniusi statisztikák: A Google Hírek felületén is jelen van az Alapjárat!
2018. július 08.
Június során 32 ezer fősre duzzadt az Alapjárat Facebook tábora, ezzel párhuzamosan a csoportban is formálódik az immáron több mint ezer főt számláló közösség.